A munka utáni gyors bevásárlások helyszíne – jobb híján – általában a szupermarket vagy a sarki kisbolt. Nem feltétlenül kell ennek így lennie, hiszen a belváros szívében akad egy feltörekvő alternatíva is. 2014 októberében nyitotta meg kapuit az Esti Piac a bulinegyed közepén, a Central Passage-on, ahova a Király utca forgatagáról befordulva tudunk eljutni. Aki szereti a nyüzsgést, annak ideális helyszín: ez az a része a városnak, ami még éjszaka sem nyugszik meg.
Munka után, sörözés előtt
A piac egyik legnagyobb előnye, hogy itt csütörtökönként este 9 óráig kóstolhatunk és vásárolhatunk termelői árut. Szemben az állandó piacokkal, amelyek 17, illetve 18 órakor zárnak, ide kényelmesen beugorhatunk akár egy akár egy túlságosan is hosszúra sikerült munkanap után, akár egy belvárosi sörözés előtt. Persze ehhez fontos elfogadnunk a tényt, amiben Szatmári Ferihez hasonlóan én is hiszek, hogy semmi különös nincs abban, ha egy táska, – legyen az akár egy női retikül – időnként a következő napi reggeli hozzávalóival van teli, mindössze arra vigyázzunk, hogy lehetőleg ne a hajnali első metróval induljunk haza.
Viharos történet
A piac rendszeres látogatói tapasztalhatták, hogy 2016 januárjában és februárjában szünetelt annak működése, ami sajnos nem tett jót neki: sok vásároló és termelő is elszokott a piacról, ennek hatásai pedig a mai napig érezhetők. A fenntartó a kezdetek óta a KultUnio Alapítvány, ám a VI. és VII. kerület határán található kezdeményezés mellé az eltelt közel két év során egyik önkormányzat sem állt oda. A helyzet a kezdetek óta sokat javult, azonban közel sem oldódott meg minden. Landwehr Klára, a piac megálmodója arról számolt be, hogy az egyik legkritikusabb tényező, hogy viszonylag kevesen tudnak a piac létezésétől, sok helyi lakos sem ismeri azt. Azt pedig nem kell magyarázni, hogy ha nincs megfelelő vásárlói közösség, akkor a termelők is hajlamosak elmaradni.
Király utcai kincsek
A kínálatban természetesen azért vannak biztos pontok: a két sajtost (melyek közül az egyik nyers tejből készíti termékeit) és a füstölt húsos pultot nagy valószínűséggel találjuk meg csütörtökönként. Náluk viszont olyan kiemelkedő minőségű termék vannak, melyek nemcsak a szupermarketes kínálathoz képest, hanem akár termelői viszonylatban is külön említést érdemelnek. Az áraikat tekintve első ránézésre ugyan nem a legolcsóbb kategóriába tartoznak az itt található áruk, ám ha kicsit utánaszámolunk, a bolti 8-10 dekás kiszerelésű, húst nem tartalmazó sonkákhoz és tejporból készült sajtszerű valamikhez képest nincs nagyságrendi különbség, minőségben pedig összehasonlíthatatlanul jobbak ezek a termékek. A nagy kedvenceim, melyekért rendszeresen visszajárok, a szabadtartású sertésből készült abált szalonna, a különböző szalámik, köztük például kecskehúsból készültek és a 2-3 hónapos goudák, akár ízesítve is: a csalános például ritka különlegesség. Akad még rendszeresen méz és bor, időnként pedig házi pékáru is. Ha ez utóbbit nem találjuk épp, közvetlenül a piac mellett megtaláljuk a Panificio il Basilicot, ahol nem csak péksüteményeket és kenyereket vásárolhatunk, de vacsorázhatunk is, csak úgy, mint számtalan más helyen a környéken. Az Esti Piac legnagyobb hiányossága a zöldségkínálat, sajnos rendszeresen előfordul, hogy egyáltalán nincs, vagy csak nagyon korlátozottan, kár érte, igazán jót tenne az összképnek néhány különlegesebb zöldséges. Így bármennyire is szexi lenne a táskámból kikandikáló póré a kispénteki bulin, az még várat magára.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra