Jó, van az a helyzet és pillanat, amikor szinte a társaság is mindegy, mert ott van előttünk egy szelet boldogság. Nem túlzunk, hiszen a szervezetünkben a cukor találkozásával dopamin szabadul föl, amitől átmeneti boldogságérzetünk támadhat. Ezért futottunk neki első körben Budapest öt jó kis cukijának, és kóstolgatva, hümmögve, elüldögélve javasoljuk ezt a kedves olvasóknak is. Természetesen újabbakkal és más tippekkel is lehet és érdemes is bővíteni a sort, ezúttal azonban a bűvös ötös jegyében kutakodtunk.
Asztalka
Eldugottnak hitt, mesebeli hely, de ha egyszer rátalálunk, akkor úgyis eszerint fogjuk a programjainkat szervezni, ha már a Tabán vagy a Vár környékén járunk, de a Gellért térről vagy a Déliből is teszünk majd kitérőt érte. Várjunk csak, végülis a Ferenciekről is csak egy ugrás. Node, nemcsak a finoman berendezett díszlet miatt (ügyes kamerahasználattal simán forgatható itt akár a 19. században játszódó film is), hanem a könnyű és habos torták, kakaók és sütemények okán is adjunk magunknak egy órát itt. Halkan súgjuk: tonkababos-gesztenyés tarte.
Erdős és fiai Cukrászda
Nem festői és nem mindennap útbaeső helyszínen, a Kelenföldi pályaudvar szomszédságában üzemel 6-7 asztalával és főszezonban vonzó hosszúságú és elképesztő kínálatú fagyispultjával. Van néhány dolog, amiért visszajárunk, ilyen a sima sajtos ropogós aprósüti, és télen az egészen mámoros töménységű télifagyi. Ez utóbbi esetében csokival bélelt édes tölcsérbe töltik a tejszínparfét és a csokiparfét, amit kívülről bevonnak jó minőségű, roppanós csokival. Nálunk két napig kitartott, mit sem vesztve másnap sem az ízekből. De mindig marad néhány erdeti, hidegfagyis íz is, lehet tél, vagy nyár. Csak remélni merjük, hogy a tökmag, a pisztácia és maga az Erdős házi íz végig menün lesz.
Édesem
Nincs olyan magazin, életmódtól nőiig, üzletitől gasztronómiaiig, amelynek ne kívánkozna a hasábjaira Márk Szonja sztorija. Szakmaváltás és dédelgetett álom övezik a cukiig vezető utat, amit csak üdvözölni tudunk, hiszen így mi is részesei lehetünk a megvalósult vágyaknak: legalábbis a fogyasztói oldalon mindenképp. Az egyedi és az éppen elérhető a hely fő motívuma, hiszen noha a látogatók hamar kiköveteltek néhány kedvencet, de itt tényleg azt sütik mindennap, amihez a kedv és a szezon is adott. És a készlet erejéig tart a napi adag. Avokádós csokitorta? Matcha teás mandulatorta fehércsokoládé krémmel és málnával? Jó helyen vagy.
Naspolya Nassolda
Csupa meglepetés és rendhagyó megoldás, és bár méltán kezdhetnénk a szezonális szupertortákkal, de mi mégis a különleges kelchips-szekkel nyitunk a tej-, cukor- és gluténmentes kínálatával gyorsan hírnevet szerző nassolda pultját szemlézve. És még mindig nem rendeltünk tortát, mert az apró kis nassolnivalók, mint például a tonkababos datolya, a sós-karamelles trüffel, vagy a gojibogyós hajdinakeksz, elterelik figyelmünket. A helyre kutyával is bemehetünk, és Budapest nem túl sok, beltéri hinta-farönkjén is elmélázhatunk a vegán élet szépségein.
Opera Café Budapest
A klasszikus megoldásokat kínálja a 8-10 tortát állandóan tartó Operaházi egység, amely akár színház után is betervezhető, hiszen éjfélig van nyitva. A sóskaramell, vagy az Opera szelet mellett gluténmentes Eszterházy is kóstolható, a művészi környezet pedig eleve adott. Séta közben tökéletes megálló, tudják ezt az idelátogató turisták is, de élvezzük a helyi előnyt, és eleve színház utánra tervezzük a látogatást. Karácsonyi szezonban pedig jó bázis a belvárosi beszerző-túrákhoz.
—
Válogatásaink nem toplisták abban az értelemben, hogy nem kiáltjuk ki legjobbaknak a helyeket, hanem ABC-sorrendbe rakott aktuális szerkesztői ajánlatokként mutatjuk be azokat. Köszönhetően a gazdagodó kínálatnak, minden 5-ös listánk mellé azonnal tehetnénk egy másikat is, 10-esre vagy 20-asra bővítve a tippek sorát. De hogy ne lőjuk el egyszerre a csupa remek helyet, ezért időről-időre visszatérünk egy-egy típushoz, így például cukrászdából is fogunk még ajánlani.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra