Fördős Zé, a mosolygós gasztrocápa

Szépen, szinte a semmiből bekúszott és a mindennapjaink része lett Fördős Zé. Először csak a gasztronómia iránt érdeklődők hallottak róla, majd egyre többen rákattantak főzős videóira a Szárnyas Ízvadász blog-on. És lőn immáron Street Kitchen. Tévéműsor, könyv, magazin. A szárnyakat és a siklóernyőzést ideiglenesen félretéve most csak a gasztromelóra koncentrál Zé.

Fordos_Ze_02

Mit jelent a név: Street Kitchen?

A névválasztás nem csak a street food-okat takarja. Sőt, inkább úgy mondanám, hogy bennünket minden izgat, ami hétköznapi, egyszerű és viszonylag olcsó. Hétköznapi megoldások, bárhol beszerezhető alapanyagok, akár kicsit felturbózva. Ennek a vonalnak persze megfelel a street food is, hiszen ott is a könnyen hozzáférhetőség az egyik alapvető szempont. Ez persze inkább az ázsiai, vietnámi vagy a latin-amerikai verzióra igaz, ahol az utcán étkezés a napi praktikum része. Azért eszel ott, mert erre van időd, vagy épp akkor és ott megéheztél. Ugyanez igaz a New York-i hotdog-árusokra is. Nálunk a street food most nagy trend, de semmi köze az utcán evéshez. Fesztiválokat szerveznek köré, menő bisztrók nyitnak csak street food-ot kínálva, szóval nálunk inkább program. Elmész a csajoddal, a családdal street food-ozni.
Ehhez képest mi, a Street Kitchenben, inkább az otthon főzést támogatjuk meg. Sokkal jobban izgat minket, hogy mi történik hétköznap a konyhákban: ha meló után hazaesel, mit tudsz gyorsan összedobni a családnak vagy a haveroknak. Egyszerűen, gyorsan.

Tényleg ennyire buli a főzés, mint ahogy a videóitokról lejön?

Az evés szükséglet, így valamilyen szinten presszió is annak, aki etet. De ha azt elfogadjuk, hogy enni kell, akkor könnyen beláthatjuk azt is, hogy mindenki jobban jár, ha elkezdünk olyan dolgokat készíteni, ami gyorsan, olcsón megvan, egészséges meg persze dögösen és szexin is néz ki. Finom és imádjuk megenni. Naponta kell időt töltenünk a főzéssel, ételkészítéssel nem is keveset, csináljuk úgy, hogy legyen buli, öröm vagy élvezetes kikapcsolódás.
Persze ha szar napod van, nem biztos, hogy ugrándozol főzés közben. Ilyenkor jövünk mi, a tök könnyen elkészíthető receptjeinkkel, a bárhol beszerezhető alapanyagokkal. Nem küldünk el a világvégére a hozzávalókért, nem akarunk senkit szívatni beluga kaviárral, meg bresse-i csirkével.

Mekkora csapat van mögötted a Street Kitchen-ben?

Alapvetően az öcsémmel, Petivel ketten vágtunk bele ebbe az egészbe. Ő veszi fel, vágja meg és állítja össze a mai napig az összes videót. A tévéműsort is ő gyártja, nagyon fontos szereplője a Street Kitchen-nek. 
De van egy állandó food teamünk is: velük együtt készülünk a forgatásokra, összeállítjuk a recepteket, bevásárolunk. És persze a főzős társaim, akik időről-időre felbukkannak: Jancsa Jani, a burgerpápa; Kulcsár Lili, breakfastlover; Koroknai Klári, bártender; Cseszár Gábor, az internet szakács, akik mostanában sokat vannak velünk. Ez egy laza csapat, ahol a ragasztóerő a hasonló hozzáállás. Egyszerű, de mégis izgalmas, frappáns és ezért változatos a munka, aki ilyen, az be tud hozzánk csatlakozni.

Fordos_Ze_06

Hogy kerültél a főzés közelébe?

A nagymamám és a faterom is szakács végzettségű. Az Alba Regia éttermet vezették ketten a 80-as évek végén. Nagymama volt a főnök, fater a helyettes. Az akkori kornak megfelelő, klasszik vendéglő volt, gulyással és cigányzenével. Most ezt már fikáznánk, de akkor ez volt a menő. Kiskoromban sokat voltam ott, mindenki bejár a faterja munkahelyére. Én is. A főbejáraton persze soha nem mentem be, ahol a vendégek, mi autóval érkeztünk, megálltunk hátul és a raktárakon keresztül az irodába mentünk. Itt jöttem rá, hogy a gasztronómia egy tökéletesen szervezett üzem: hátul megérkezik a sáros krumpli meg a véres hús, elől pedig a finom étel landol a vendégek előtt, közben persze találkozik a személyzettel, a szakácsokkal. Nekem ez rohadtul tetszett gyerekként, én nem szakács akartam lenni, engem a rendszer nyűgözött le teljesen.
A másik oldalról is kaptam az ívet: anyukám már akkor is és azóta is mindennap főz valamit. Elmegy a piacra, vagy a boltba bevásárolni, és mindig van vacsora. Megszoktam hogy ez van, ez nálam már elvárás, hogy a kaját nem rendeljük vagy félkészen vesszük elő a fagyasztóból, hanem frissen készítjük. Persze itt nem kell nagy dolgokra gondolni, egyszerű, de finom vacsorák voltak.
Ebből a kettőből lettem én: az otthon, házilag elkészíthető komfort food izgat. A vendéglátás, etetés része meg apám miatt lett. Később aztán Idegenforgalmi Főiskolán is tanultam, voltam külföldön szakmai gyakorlaton, de még ott sem akartam szakács lenni. Amikor elköltöztem otthonról, akkor kezdődött a főzés. A haverok ezt kiszagolták: másnál berúgunk és chipset eszünk, nálam meg eszünk valami brutál jót, és berúgunk. Totál rákattantam erre: rohadt jó érzés azoknak főzni, akiket szeretek. Jól érzik magukat, el vannak ájulva milyen finom minden. Szuper érzés!

Szexi a második randin együtt főzni? Vagy inkább egyedül vállalod a vacsora elkészítését?

Az együttfőzés nálam már az első randin is jöhet. Közösen kitaláljuk, megcsináljuk, borozgatunk közben, majd együtt megesszük. Amúgy meg szívesen átengedem a terepet a konyhában, bárkinek, aki bevállalja, szeretem ha egy nő tud főzni, szeretem ha kényeztetnek. Ugyanakkor nem halok éhen, ha a csajom egyedül hagy hétvégére, nincs szemrehányás emiatt. Mondjuk ha valakit tökre nem érdekel a főzés, az számomra már kizáró ok, olyan mintha nem szeretne színházba járni. Akkor valami nagyon nem közös.
Mai lányok persze nem úgy főznek, mint nagyanyáink, de ez sem baj, mert jön a street kitchen effektus, és a videók hatására elkezdenek főzni.

Fordos_Ze_04

A könyv után most magazinotok is megjelent. Mindenhol ott vagytok?

Ez egy próba volt, szerettük volna tesztelni magunkat egy új, izgalmas terepen. Ugyanazt kommunikáljuk, mint máshol és nagyon jók a visszajelzések. Mi magunk adtuk ki a könyvet és a magazint is: nehogy már ne tudjunk könyvet kiadni! Kihívás volt mindkettő, és volt mondanivalónk is, akkor miért ne? Fontos volt, hogy saját kiadás legyen, mert akkor tudjuk úgy csinálni, ahogy szerintünk a legjobb. Ez érvényes a videókra és a tévéműsorra is. Elég erőteljes elképzelésünk van arról, mi a jó. Szeretnénk felépíteni egy gasztromédia birodalmat, hogy ott legyünk mindenhol. Az első alapköveket már letettük és egy csomó tervünk van még.

A képek Fördős Zé Facebook oldaláról származnak.

Írjon véleményt