Magyarország visszakerült a világ gasztrotérképére

Talán soha nem volt olyan izgalmas és sikeres éve a magyar gasztronómiának, mint 2016. Kulináris szcénánk egyértelműen forradalmi időszakát éli, ennek a forradalomnak pedig sok csodás pillanatát élhettük át idén.

Egyike volt ezeknek, amikor március elején az ötödik magyar Michelin-csillagos éttermet, a Costes Downtownt ünnepelhettük. A magyar konyha látványos minőségi evolúciójának gyorsaságát mutatja, hogy az első csillag csak 2010-ben érkezett Budapestre.

Magyarország szervezői és versenyzői szereplése a májusi Bocuse d’Or budapesti kontinensdöntőjén volt a következő olyan teljesítmény, amely a világ figyelmét gasztronómiánkra irányította. Az európai döntőt bravúrosan megnyerő Széll Tamás és csapata annak az új magyar séfgenerációnak a jeles képviselői, akik bátor újításokkal formálják át gasztronómiai identitásunkat.

Széll Tamás bemutatkozó filmje a lyon-i döntőre

Részben a májusi bravúrnak, részben pedig az elmúlt évek kulináris vívmányainak volt köszönhető, hogy október elején Magyarország volt a díszvendége a világ egyik legfontosabb top-gasztronómiai fórumának. A spanyolországi San Sebastianban megtartott 18. Gastronomika rendezvényen legnevesebb séfjeink képviselték az országot, és adtak ízelítőt konyhaművészetünkből a nemzetközi szakmai elitnek.

Az év végéhez közeledve a gasztronómia szerelmeseinek figyelme egyre inkább a Bocuse d’Or januári világdöntőjére irányul. A magyar részvétel okán a nagy népszerűségnek örvendő lyoni verseny egyúttal óriási lehetőség Magyarország számára, hogy üzeneteinket átadjuk a nagyvilág kulináris kultúrafogyasztó, újdonságokra fogékony utazóinak.

(x)

Keresőszavak:

Írjon véleményt