Eredmény előtt, egyet hátralépve – Lyonból jelentjük

Pár óra szusszanás jut a verseny másnapján a csapatnak, akiknek tagjait vagy a versenyt nézve, vagy a szurkolókkal, családtagokkal beszélgetve láttuk, a hangulat általánosan derült, ahogy a coach, Vomberg Frigyes fogalmazott, amiért jöttek, azt megcsinálták. Széll Tamást beválogatták a szervezők azon fontos versenyzők közé, akikkel a harmincadik évforduló alkalmából készülő filmet forgatják, így az eredményhirdetés előtt neki számos kötelezettsége akad a városban.

A magyar lelátó Lyonban (fotó: Valuska Gábor)

A magyar lelátó Lyonban (fotó: Valuska Gábor)

A pár óra szünet épp elég arra, hogy egyet hátralépjünk, így viszont tényleg vicces ez az egész komolykodás, szigorkodás, amivel a Bocuse d’Or zsűrije jár föl és alá a boxok előtt, a technikai zsűri még a mosdó alá is betérdel, hogy nincs-e ott valami rejtett segédeszköz, mondjuk egy plusz commis-ra gondolhatnánk, nade hát legyen meg a módja a dolgoknak, kell a ceremónia a nézőknek is, talán a szakmának is. A hagyományosan az Hotel de Ville-ben adott tegnapi gálavacsorát megelőző koktélon éppen azon tűnödtünk, hogy az efféle évszázados gasztrokultúrának nyoma és súlya van. Értjük ezalatt, hogy noha van törekvés a nyitásra, és most már a világ minden tájára, távoli sarkaira is eljut a márka, újabb és újabb országok szakácsaiban fölébresztve a vágyat a versenyzésre, de azért ez vérbeli francia buli marad.

Széll Tamás és Joseph Viola (fotó: Valuska Gábor)

Széll Tamás és Joseph Viola (fotó: Valuska Gábor)

Ettől még persze bármi lehet az érmekből, helyezésekből, de épp azért álltunk meg egy pillanatra most, hogy se nem magyarázzuk a bizonyítványt, se nem igazoljuk utólag az elvárásokat, éppen ezért fontos, hogy lássuk, megértsük, embertelen meló egy ilyen fölkészülés, és nemcsak technikailag, hanem szellemileg is. A formaidőzítés, a stressz és az összezártság kezelése, a koncentráció mind megannyi terület, amivel foglalkozni kell, de Vomberg Frigyes coach végtelen nyugalma, Széll Tamás tökéletes versenyzői alkata, Szabó Kevin csibészsége mindvégig harmóniát sugároztak.
(Köszönjük szerzőnk, Németh Zsófia szakmai közreműködését és francia nyelvű interjúit).

 

Írjon véleményt