Olaszországban, Maurizio Poloninál, végzett fagyimesterekként, Szilvia és Giuliano, már meghódították a tizenharmadik kerület pezsgő Pozsonyi útját szívből jövő kedvességükkel, és igazi itáliai fagylaltjaikkal – mostantól pedig végre a budai oldalon is élvezhetjük a Cioccolatte finomságait.
A Kopaszi-gát szomszédságában épülő új városrész, a BudaPart irodaház komplexum és lakópark középpontjában nyitott meg a legújabb Cioccolatte fagyizó július 15-én, ahol a lipóciai kistestvérnél még bővebb termékpalettával várják a vendégeket. Az igazi gyümölcsből, magvakból klasszikus olasz módszerrel készülő fagylaltok mellett itt az olasz cukrászatok gyöngyszemei is helyet kapnak, amiknek eddig meg kellett várniuk a téli szezont, hogy helyet kapjanak a vitrinekben. Most azonban nagyobb a tér, így ha éppen nem gombócolni van kedvünk, akkor választhatunk a szicíliai canneloniból, tiramisuból is kedvünkre valót, amit igazi olasz kávéval öblíthetünk le akár a tágas teraszon vagy bent az üzletben is.
Azoknak is jó hírünk van, akik szeretnének bepillantani a kulisszák mögé, hiszen a Cioccolatte fagyiműhelye is BudaPartra költözött, ahol üvegfal mögött láthatjuk, ahogyan a minősági zsíros tejből vagy sörbetalapból és a friss alapanyagokból elkészül a mennyeien krémes fagylaltunk.
A fókusz persze maradt a fagyi kóstolásán. A klasszikus kedvencek – mint a piemonti mogyoró, sós pisztácia, illetve a gyermekkort idéző 1990 – mellett Szilvia és Giuliano egyedi ízekkel is készül hétről hétre. A megnyitó napján például megnézhettük, hogyan készül az igazi stracciatella fior di latte krémmel, folyékony étcsokoládéval, illetve belekóstolhattunk a tavalyi The Sweet Escape olyan különlegességeibe, mint a tzatziki vagy a thai kókuszleves. Az idei “utazás” július 23-án indul Törökországgal mindkét üzletben és azt ígérik a tulajdonosok, hogy csak újdonságokra és igazi meglepetésekre számíthatunk idén is.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra