Az Echo étterem különleges fekvésével bárki szívébe belopja magát: a teraszon lélegzetelállító panoráma fogadja a vendégeket, de a magyaros hazai, családi hagyományokra épülő fogások is legalább ilyen magas színvonalat képviselnek. A Balaton-felvidék legjobb borai mellett változatos halételeket, szürkemarha-gulyást és persze rengeteg levendulával készült fogást is találunk az étlapon. Bittman Szilárddal beszélgettünk, aki már 8 éve az Echo tulajdonosa.
Mikor indultatok, hogyan nyitott az étterem?
Szüleim révén, akik a 80-as évektől tevékenykednek Tihanyban, rengeteg időt töltöttem a félszigeten mégis, az Echo Étterembe csak 2013-ban keveredtem be a Garda fesztivál halászléfőző versenyén. Barátokkal érkeztünk és semmi másra nem vágytunk csak egy finom húslevesre, amisegíthet a fesztivál okozta másnaposságon. Egyből felcsillant a szemem, megláttam benne a lehetőséget, hiszen egyértelmű volt, hogy nagyon jók az étterem adottságai. Önkormányzati épület, de éppen akkor járt le az akkori bérlő jogviszonya, így pályázat útján sikerült még abban az évben megszerezni az üzemeltetést. Azonnal egy nagy felújításba kezdtünk, amire igazán szüksége volt az épületnek, hogy más koncepcióval, de újra indíthassuk az éttermet, azonban a legfontosabb, az már egyébként is adott volt: 240 fokos kilátás nyílik a teraszról a Balatonra, a Káli-medencére és az Apátságra is teljes mértékben. A vendégeknek a teraszon olyan élménye van, mintha hajón ülne, ami a vízen lebeg. Emellé igyekszünk olyan gasztronómiát párosítani, ami vizuálisan és ízvilágban is felér ehhez az élményhez.
Mit érdemes tudnunk az étlapról?
Alapvetően a magyar hazai konyhát képviseljük, hiszen sok külföldi turista is érkezik hozzánk, illetve a magyar vendégek is értékelik az otthoni ízeket, recepteket és a változatosságot. Igyekeztünk behozni a családi hagyományokat is: a tojásos nokedlit például úgy készítjük, ahogyan édesapám csinálta gyerekkoromban, de a “Kicsi mamám” tejfölös uborkasalátája is felkerült az étlapra. Az italkínálatunkban minden mennyiségben megtalálható a levendula, aminek ilyenkor a fesztivál ideje alatt kiemelt szezonja van. A limonádé mellett az itallapon helyet kap a sokak által kedvelt Lavender Tihany Gin és az idén forgalomba került, az egyedülálló Lavender Tonic is. Ami a borkínálatot illeti, minden borunk a Balaton környékéről származik: Balatonfüredről, Csopakról, Balatonfőkajárról és a déli parti neves borászatokból. A vendégeknek a teraszról azt is meg tudjuk mutatni, melyik borunk hol készül, honnan érkezik hozzánk. Kizárólag olyan borászokkal dolgozunk, akik nemzetközi nívót képviselnek.
Gondolom, nyáron mindenképpen érdemes foglalni hozzátok…
Igen, főleg ebédidőben és hétvégén, de az estéink is sűrűek szerencsére. Egész évben, minden nap nyitva vagyunk télen is hangulatos és romantikus az étterem és Tihany. Heti ajánlatunk is szokott lenni, ez most a Levendula Fesztivál alatt levendulás BBQ oldalas smokerben, illetve szintén smokerben készülő velős csont. A séfünk kreativitásának köszönhetően minden héten van egyedi ajánlat is. A fűszernövényeket a saját kertünkből használjuk fel, díszíteni is azokkal a növényekkel szoktunk, amiket mi magunk locsolgattunk.
Mit fogyasztanak nálatok leginkább a nagy melegben?
Ilyenkor szeretik a hideg eperkrémlevest mandulás túrógombóccal, a grillezett kacsamájat karamellizált levendulás almával és házi kaláccsal, de a szűzpecsenyéből készülő óriás bécsi is nagyon megy burgonyával és rukkolasalátával – akkora, hogy lelóg a tányérról! Érdekes módon ilyenkor is trendi étel a guylásleves szürkemarhával, ezt kölesgaluskával tálaljuk, illetve a balatoni halászlé, ami vegyes ponty-kárász-keszeg alapból készül, paszírozzuk és harcsapürével tálaljuk. A balatoni halfajták közül a fogasfilé is nagy kedvenc zöldborsós rizottóval, de népszerű a harcsapaprikás is, ami túrós laskával kerül az asztalra.
Rendezvények is gyakran vannak nálatok…
Nagyon sok az esküvőnk, egy szezonban akár 25-30-at is lebonyolítunk. A terasz eközben ugyanúgy üzemel, hiszen az étterem kétszintes, és a visszajáró vendégeknek is mindenképpen biztosítani akarjuk a lehetőséget, akik adott esetben az egész országon átutaznak miattunk. Mindenki imád idejárni, hiszen Tihany egy „Kincses-félsziget”, a mi éttermünk pedig a maga adottságaival maximális vizuális és gasztronómiai élményt nyújt. Amint belép hozzánk a vendég a csodálatos panoráma, szabadság érzés egy hatalmas“wow” élményt ad. Mi arra törekszünk, hogy egész évben ugyanezt a színvonalat képviseljék az ételek és a kiszolgálás is!
Echo étterem címe: 8237 Tihany, Visszhang domb 23.
Facebook: Echo Restaurant
Web: Echo Étterem
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra