Második a magyar csapat a Bocuse d’Or európai döntőjén

Bocuse d’Or 2022

Kiemelkedő eredménnyel zárta a március 23-24-én zajló rangos szakácsversenyt a magyar csapat. Színvonalas munkájukkal az előkelő második helyezést érték el, ami egyben azt is jelenti, hogy ők képviselik hazánkat a Bocuse d’Or 2023-as lyoni világdöntőjén. A verseny első díját Dánia vihette haza.

 

A Magyar Turisztikai Ügynökség gratulál Dalnoki Bencének és csapatának. Büszkék lehetünk a magyar kiválóságokra, és arra az elképesztő eredményre, amelyet a világ egyik legrangosabb szakmai rendezvényén elértek.

A csapat tagjai: Dalnoki Bence, a Stand Étterem sous chefje, segítője Nyikos Patrik commis, a debreceni IKON Étteremből, a coach pedig Széll Tamás 2016-os európai győztes volt.

Az idei mezőny rendkívül erős volt, versenyről versenyre látszik, hogy az újonnan résztvevő országok is egyre komolyabban veszik a felkészülést. A budapesti eseményen a nagyközönség ismét kiváló magyar alapanyagokat ismerhetett meg, emellett magyar séfek százai és érdeklődők sokasága követte nyomon a legjobbakat élőben és online.

 

A magyar csapat döntős ételei az alábbiak:

„Magyar Tavasz”

A három burgonyaféle felhasználásával elkészített vegetáriánus tányér étele az alábbi volt: Anuschka burgonya és tavaszi zöldek (konfitált burgonya sült póréhagymával, szárított csiperke “szarvasgomba” és ropogós burgonya virág).

„Őz Budapest”

A melegtányér ételei: őzcomb és kacsamáj “mozaik” gombákkal, boróka és tempura gyöngyökkel, őzgerinc és bélszín kacsazsírral és magyar fűszerekkel glazúrozva.

 

Az esemény kiváló alkalom volt arra, hogy a nemzetközi porondon előtérbe kerüljenek hazánk termékei, kulturális és turisztikai kincsei, illetve gasztronómiája. A nemzetközi rendezvények hozzájárulnak a pozitív országkép kialakításához, a nemzeti identitás erősítéséhez és nem utolsó sorban a szakma népszerűsítéséhez is, hogy újabb generációkat szólítson meg, akik ismét sikereket hozhatnak hazánknak. A java azonban még hátravan: most jön a felkészülés a legnagyobb kihívásra, 2023-ban a magyar csapat is részt vesz a Bocuse d’Or lyoni döntőjén, amely során a világ figyelme ismét a magyar gasztronómiára irányulhat.

 

 

 

fotók: Bocuse d’Or 

Írjon véleményt