Nálunk a sztárok is nagykanállal esznek: CSONKA ANDRÁS

Csonka András

                                                      „Én genetikusan örököltem a konyhai tudatlanságot!”

Az ország Bandija évtizedek óta hajtogatta, hogy gasztronómiai analfabétaként’ ő csak a palacsintával és a stíriai metélttel tud megbirkózni. Az utóbbi hónapokban azonban nagyot fordult vele a világ ezen a téren: A Konyhafőnök VIP versenyében való szereplése kapcsán ügyesen feltalálja már magát a fazekak és serpenyők világában. Továbbra se lett belőle ’konyhatündér’, ám az, hogy most hetente alakíthat profi szakácsot az RTL Klub képernyőjén futó a Séf meg a többiek című új tévésorozat egyik szereplőjekéntBandinak már tényleg csak ’hab a tortán’.

 

 

Egyedüli gyerekként agyon kényeztetett az édesanyád, akivel haláláig irigylésre méltóan szoros és szeretetteli volt a kapcsolatotok, gyakran meséltél is erről. Mindig ő főzött rád?

Anyám csodás nő és anya volt, ám azt el kell árulnom róla, hogy aktív éveiben háziasszonyként nemigen jeleskedett és mivel több műszakban dolgozott, ideje se lett volna rá. Míg kicsi voltam, egy néni főzött ránk, de az évek során anyu is megtanulta forgatni a fakanalat, elkészíteni az alapvető magyar fogásokat. Mire kamasz lettem, már egész ügyesen főzött-sütött. Sokat nevettünk otthon azon, hogy nálunk családi örökség a gasztronómiai analfabétizmus, hiszen az ő anyja, vagyis az én nagyim se tudott főzni, náluk is volt egy néni, aki ellátta a háztartásukat étellel. Egyszóval: én genetikusan örököltem a konyhai tudatlanságotbár rántottát tízéves korom óta csinálok, méghozzá fantasztikusan!

 

Édesanyjával

 

Miután elvégezted a Színművészeti Főiskolát, elköltöztél a Budai Vár alatti szülői otthonból, de csak szembe, a tabáni hegyoldal egyik utcájának társasházába, azóta is ott élsz. Hirtelen magadra maradva hogyan étkeztél?

Eleinte klassz dolgom volt, mert anyám minden héten többfélét is zött nekem, amiket üres tartós tejes dobozokba rakott. Ez azért volt okos ötlet, mert a lábasok nagyok és kerekek, ezeket a téglatest alakú dobozokat viszont egymásra téve könnyedén tudtam tárolni a fagyasztóban. Amikor elkezdtem játszani a Família Kft című vígjátéksorozatban, erre az ellátásra már csupán hétvégente volt szükség, hisz egy színész mindig ott eszik, ahol épp van: színházi, tévés, filmes büfékben.

 

 

Sovány gyerekből sovány felnőtt lettél. Válogatós, rosszevő voltál vagy ez nálad genetika, és – ahogy mondani szokták – megehetnél egy lovat is, attól se híznál?

Pár évvel ezelőttig ez csakugyan így volt. Genetikailag szerencsés alkatként sosem kellett azzal foglalkoznom, hogy diétázzak, sőt, néha inkább híznom kellett volna kicsit. Nyaranta két pofára ehettem a lángost, palacsintát, főtt kukoricát, sült krumplit, külföldön meg a nagy gourmand tálakat, sőt! Amikor már úgy éreztem, mindjárt kipukkadok, a desszertet akkor se hagytam ki! Édességfüggőként mindent imádok ebben a kategóriában. Mostanra viszont sajnos változott ez az idilli helyzetén is kezdtem fölös kilókat felszedni! A pandémia alatt néha egész nap ettem, például minden másnap eltüntettem egy doboz fagyit! Sajnos a korábbi ’úszógumi’ mellé kialakult némi pocak is, ami csak akkor tűnt fel, amikor egyre nehezebben gomboltam be a nadrágom, a szűkített fazonú zakóimat. Pedig nálam az nem opció, hogy lecseréljem a ruhatáram! Hiú ember voltam, vagyok, maradok, színpadi emberként pedig nem is engedhetem meg magamnak, hogy ne törődjek a külsőmmel.

 

 

 

Itt a tavasz, jön a nyár: gondolkozol már valami jó kis diétán?

Mi az, hogy gondolkozom? Már el is kezdtem! Évek óta eléggé egészségtudatosan étkezem, zsíros, mócsingos, olajban úszó étkeket pedig sosem fogyasztottam. Szárnyashúst, salátákat mindig örömmel eszem, most ezekből lett több a tányéromon. A magyaros ételek – amik amúgy a kedvenceim egy időre háttérbe kerülnek, akárcsak a sütik, fagyik, pizzák.

 

 

Nőtlen vagy, nincs bejárónőd se. Hogyan oldod meg az étkezéseidet?

A lakásomhoz közeli Déryné étteremben csak reggelizni szoktam és van két kisebb bevásárlóközpont, ahol szeretek ebédelni, mivel többféle nemzet konyhája megtalálhatónáluk. Ha nincs időm leülni, kis dobozokban magammal viszem az ételt. Vacsorára általában hideget eszem, ám ha este játszom, semmit, kizárólag előadás után, legtöbbször akkor se. Nagyritkán otthon nekiállok a picike konyhámban kotyvasztani valamit, például összedobok egy finomfőzeléket, amit kiskorom óta imádok: ha nagyobb a mennyiség, lefagyasztom. Csirkemell mindig van a hűtőmben, sokszor lazac steak is, ezeket gyorsan meg tudom sütni. Főleg fagyasztóra ’dolgozom’. Ha az ember otthon főz, jobban jön ki anyagilag, mintha vesz valami készételt a boltban, étteremben, kifőzdében. De mert nincs nagy gyakorlatom és a főzéshez elő is kell készülni, nekem sajnos a legegyszerűbb étel elkészítése is kábé egy óra.

 

 

Hiába ’dicsekedtél’ évekig azzal, hogy nem tudsz főzni, mégis gyakran hívtak szerepelni tévés főzőműsorokba. Nemrég versenyzőként láthattunk az RTL Klub AKonyhafőnök VIP című műsorában, ahol a nézők szeme láttára forgattad egyre ügyesebben a fakanalat! Gondolom, a műsorra való előzetes készülés és a forgatások alatt akaratlanul is sok mindent megtanultál.

Ez egy baromi jó kihívás volt számomra, mert bár rettegtem tőle, ma is örülök, hogy elvállaltam. Nyilván hoztam a formám – nem hazudhattam azt, hogy tudok főzni-sütni, hisz nagyjából nulla volt a tudásom. Örültem, hogy a netes ’főzőműsorom’, a Csonkitchen időnként szóba került a beszélgetésekben, közben viccelődtünk, szórakoztunk is, ugyanakkor – ahogy körülöttem minden versenyzőtársam – küzdöttem, stresszel telve is próbáltam minden adott feladatot végig vinni. Persze így is fényévekre voltam a döntőbe jutottak tudásától, tapasztalatától, rutinjától, de azért rám is ragadt némi tudás. Félreértés ne essék, továbbra sem fogok túl sűrűn főzni, azt viszont jó tudnom, hogy már olyasmikre is képes vagyok a konyhában, amikre azelőtt nem. Mivel folyamatosan dolgozom színházakban, tévékben, ha akarnám se volna időm főzőcskézni. Viszont a pandémia alatt lett pár kedvenc éttermem és amik azóta sem szüntették meg a házhozszállítást, azoktól manapság is rendelek. Nem iszom, nem dohányzom – én erre szórom el a pénzt.

 

 

Van, ahol a rendelt ételt pont a szájad íze szerint tudják elkészíteni?

Hogyne, több is. Imádom a tésztaételeket, így a vargabéles, krumplistészta, mákos nudli mindig jöhet az egyik olyan cégtől (TutiTésztaKantin) , ami kifejezetten a tésztás kajákra állt rá. A Menza, a Két szerecsen, a Kiosk, a Stand25, a Komédiás is azok az éttermek, akiket bármikor szívesen felhívok otthonról: hangulatemberként mindig azt rendelek, amire épp gusztusom lett az étlapot olvasgatva. Imádom a pörkölteket, a rántott húsokat, rántott zöldségeket. Nem vagyok válogatós, a körömpörköltön és a pacalon kívül bármit megeszek, ha jól van elkészítve. Imádom még a pizzákat, a leveseket és a főzelékeket. Túl fűszeres és csípős ételeket ma már sajnos nem ehetek a refluxbetegségem miatt, vigyáznom kell a paradicsomos kajákkal is. A desszertek továbbra is a legnagyobb gyengéim, de a korábban említett pocakom megjelenése miatt ezekkel most leálltam egy időre.

 

 

Ha vendég jön hozzád, mivel kínálod meg?

Egy palacsintát, stíriai metéltet bármikor meg tudnék sütni, de én nem vendéglátásra rendezkedtem be. Egyrészt kicsi a lakásom, másrészt ha jön valaki, beszélgetni akarok vele, nem kint a konyhában robotolni! Asztalom nincs isvan egy kétszemélyes kis pultom, ennyi. Ha úgy fordul, hogy rokonok érkeznek (apukám első házasságából született Edit nővérem Szegeden él a férjével, az ikerfiaik huszonévesen Londonba költöztek és azóta is ott élnek-dolgoznak, de időnként hazalátogatnak), az ő számukra van a kamrában egy asztallapom, lábakkal, amit ilyen esetekben elő tudok szedni és két perc alatt megszerelni, plusz van hat összecsukható székem is. Szóval meg tudom oldani a gasztro vészhelyzeteket, de ebéd- és vacsoravendéggel inkább étterembe megyek! Remek helyekkel van tele az ország, a főváros. A legutóbbi születésnapomon például megismerhettem egy számomra újat, ahol Tilla barátom vendégelt meg: ez a Szép Ilona vendéglő a Zugligeti útnál. Istenien főznek, előzékeny a kiszolgálás, háziasak az ételek, a hely otthonos és patinás.

 

Tillával

 

Tehát inkább profikra bízod, ha jót akarsz enni.

Így van! De például a saját nővérem is pont úgy tud sütni-főzni, mint azok a profik, akiknek ez a szakmája. Edit zseniális háziasszony, és mivel ritkán találkozunk, mindig türelmetlenül várom a karácsonyt meg a húsvétot, mert olyankor rendesen feltankol engem kajákkal. Amit csak le lehet fagyasztani (töltött káposzta, sült karaj, töltött dagadó, hortobágyi palacsinta), azokat hazahozom Szegedről és darabig nincs gondom az ebédre.

 

Nővérével

 

Szerepet kaptál az RTL Klub új sitcomjában is, így hetente láthatunk a Séf meg a többiek-ben. Jóban vagy a karaktereddel?

Nagyon! Érdekes kihívás volt A Konyhafőnök után szinte rögtön belecsöppenni egy újabb kalandba, ami szintén a gasztronómia világába vezet. A nézők viszont már nem azt látják, hogy én, Csonka András ’civilben bénázok’ a konyhapult mögött, mint ahogyan azt Konyhafőnök VIP-ben tettem, élesben. Itt szerepem szerint profi szakácsot alakítok, ő Mohos Feri. A történet egy menő fine dining étterem konyhájában bonyolódik főként, amiben Schneider Zoltán játssza a főnökömet, azaz a címben szereplő séfet. Mohos Feri párban van a Szabi (Mészáros Máté játssza) nevű szakáccsal: mi ketten folyton ugratunk, cikizünk másokat, Anger Zsolt rendező Stan és Pan duóként szokott minket emlegetni. Amúgy Feri a halak avatott mestere: ezt próbálom minél hitelesebben elhitetni a nézőkkel –és magammal  

 

Séf meg a többiek

 

A közösségi hálón élvezhető Csonkitchent mások szórakoztatására hoztad életre a pandémiás hónapokban. Gondoltál rá, mi volna, ha egy szép nap lenne egy kézzelfogható verziója vagyis saját éttermet nyitnál?

Nem kellene belefolynom a profi vendéglátásba, nem volnék se hiteles, se alkalmas személy rá. Jobb, ha a Csonkitchen megőrzi a profilját, vagyis továbbra is a konyhai kétkedésről, a bizonytalanságról, a bosszankodásról szól. Bár többen azt hitték, A Konyhafőnök VIP után meg fogok táltosodni és ontom majd a főzős videóimat – nem így lett. Amióta a színház mellett még forgatok is, se időm, se energiám rá, de ígérem, hamarosan újra beizzítom a Csonkitchen főzőlapjait!  

 

 

 

Fotó: RTL Magyarország , archív 

 

Szerző: Ruttka Ildikó

 

 

 

 

 

 

Írjon véleményt