Ha nem ismerném ezt a várost, és céltalanul bolyonganék benne, mint egy magára maradt turista és lődörgéseim közepette rátalálnék a Lőrinc-pap térre, azt hinném, hogy egy jótékony varázsló édesgetett ide. Szokták volt mondani, amikor valami nagyon tetszik, amikor valami nagyon a helyén van egy városban, hogy olyan, mintha Párizsban lenne. Innentől érdemes ezen változtatni és azt mondani, hogy olyan, mintha Pesten lenne. Pedig ez nem egy szokásos formájú tér, ami megfelelne az aranymetszés szabályainak, amivel csak azt akarom mondani, hogy az emberi ösztön mindig keresi a tökéletest, vagy, amit annak érez. Ilyenkor a tanultak és az öröklött „ízlésgének” együttes üzenete határoz. A tér mérete, elhelyezkedése, meglepetésszerű bájos nyitottsága, védtelensége, a feketén ásító templom kapu hűse az egyik oldalon, és a rá merőleges épület robusztus határvonala teszi mégis intimmé, és váratlanná az egészet. A névadást is telitalálatnak érzem, bár racionális magyarázatom nincs rá. Ahogy arra sem, hogy miként kerül ide egy orosz bisztró, Matrjoska néven. De, hát pont ezért szeretjük ezt a várost, mert ilyen meglepetésekkel szolgál.

Csússzon az a hering!

A szlávos dunna érzést, a mosolygós, szőke copfos, pirospozsgás lendületet várom, de inkább  egy szikár népibe oltott lefáradt szlovák belsőt kapok. A kis ülőfelületű egyenes támlájú székek nem igazán vendég marasztalóak, pedig volna itt miért elücsörögni, nem csak a vodkáért, hanem az ételekért is.
Szeljodkával kezdek, vagyis pácolt heringgel. Ez egy életmentő alapfogás, minden oroszok, ukránok, és szlávok szent fogása, vodka alapozója, hosszú csibukolások, kvaterkázások összetartó fogása. A szaftosan pácolt lilahagyma karikák, az omlós, se savanyú, se édes, szálkáit savban oldott hering észrevétlen csúszik lefelé, hogy aztán azt egy jéghideg vodkalöket kövesse, és kezdődik elölről, ezt néhol majonézes főtt burgonya is kísérheti, de tisztább megközelítés, ha a krumpli is hasonló pácban edződött. A tejföl jelenléte egyes iskolák szerint elengedhetetlen. Csinos tányéron kapom az itteni változatot. A mérnöki tervezés, az aktuálisan divatos konstruktivista tálalás nem biztos, hogy jót tesz ennek a fogásnak. Az egymásra halmozott rétegek: alul burgonya, rajta a hering, a tetején a lilahagyma karikák, és a kapor, ami nagyon fontos tud lenni, ha elég van belőle. Körben, vékony csíkokban a majonéz, bár igencsak szimbolikus mennyiségben. Állítom, hogy minden elem a helyén van, élvezetesek, de még sem érnek össze, kissé száraz érzetet keltenek. Ha nagyobb rendetlenségben, szaftosabb kiszerelésben kerülnének a tányérra, nagyobb élvezetet okozhatnának.

A cékla és pelmenyi, a két legfontosabb szláv hívószó

Kis piros lábasban gőzölög a borscs, mellette szépen pirult pierog. Állítólag a neve alapján nem is céklából kéne készülnie, hanem medvetalpból, ami egy zellerfajta, de mindegy a lényeg, az, hogy bármennyire is a szlávság jellegzetes étele, leginkább ukrán nemzeti eledelnek számít, és céklából készül, és milyen jó, hogy így van. A cékla földes, mély íze, helyenként pikánsba forduló rejtett édessége teszi egyedülállóvá.
Jó ez az itteni borscs, bár intenzívebb cékla lé még javítana rajta. A bátrabban készült alaplé is segít, az oldalasból készült leves zsírossága, íze kéne, hogy itt-ott átüssön. A betét zöldségek, állaga alapvetően jó, bár kissé túltengnek a lé rovására. A borscs, amilyen egyszerűnek tűnik, olyan bonyolult, ha készítésénél betartják az időigényes technológiai sorrendet. Az élénk bordó szín megőrzése is cél, ebben is lehet még fejlődni, de mindezzel együtt tisztességes borscs kapaható a Lőrinc-pap téren. Jöhet a pelmenyi, ami nélkül nem érdemes élni. És bizony, ami megkerülhetetlenné teszi a pesti aszfalton felbukkanó Matrjoskát az éppen a gazdag pelmenyi választéka. Halas, garnélás, bárányos lazacos töltetek, és mindenekelőtt a klasszikus túrós-krumplis töltetű. Na, ez a művészet, ezért lett a pelmenyi teremtve e világra, hogy a gondviselő kifürkészhetetlen akaratából az emberiség megismerhesse e csodát. A túrós burgonya önmagában felér egy eposszal, az itteni is karakteres, ismeri a lényeget: szaftos, kissé savanykás túró a burgonya által megszelídül, krémessé lesz. Ha a tészta se nem vastag, se nem vékony, de lágyan megadó, és még oda is van pirítva, akkor robban. Jó a tészta, bár vastagabb az ideálisnál, és ez lisztes ízeket is produkál, de bátran oda van pirítva, és a szaftos pirított hagyma is megteszi a magáét. A tejfölös, vajas, ecetes szósz arányai el vannak találva.
Ha megtudom, hogy ki volt Lőrinc-pap jelentkezem, addig is csapjatok a szláv lovak közé, ki tudja mikor lesz kötelező.