Kéjnők és egyéb huncutságok Budapesten – Elképesztő történetek az éjszakából

A Kék Macska (Blaue Katz) orfeum és zenés vendéglő annak idején – Katzer nevezetű gazdája után megmacskásodva –, a magyar főváros különlegességei közé tartozott, itt zajlottak a legnagyobb dáridók. Szemben a Petőfi utcával, szűk kis helyen tanyázott ez a lokál, amely legfényesebb napjait Feuchtinger János dalcsarnokaként az 1880-as években élte. Állandó társulattal rendelkezett és a látogatóktól belépőjegyet szedtek. Varieté műsoraiban, egyfelvonásos vígjátékaiban többnyire aktuális politikai és társadalmi eseményekkel foglalkozott. A dalcsarnok erőssége volt a tehetséges zsargonkomikus Schönberg Rudolf, aki rezzenéstelen arccal énekelte a legnagyobb malacságokat és figurázta ki korának társasági személyiségeit. Vastagon mérték errefelé a humort a sörön hízott komikerek, tüllszoknyás balerinák és pepita ruhás gigerlik produkálták magukat a „nadjerdemü gezenseg” előtt.

A Kék macska, a Fekete macska meg a Vörös

Magyar szó még csak elvétve hallatszott, a bécsi ízlés diktálta a pesti rigmust. Sűrűn látogatták e kandúros lokalitást az országgyűlési képviselők, bírók, bárók és hercegek. Valamennyien lángoltak a kívánatos cicákért, azaz primadonnákért, különösen Waldau Jeanette és Fritzi Edelweiss bolondította akkortájt a férfiszíveket. A Kék Macska valódi sikereit Oroszi Antal, a Ciánkáli című lap szerkesztőjének háziszerzősége idején aratta. Nappal a papának könyvelt, számlákkal szöszmötölt, este a füstös félhomályban írta a pikáns bohózatokat, vaskos komédiákat és hétköznapi történetek triviális paródiáival kacagtatta közönségét. Itt csiszolta tehetségét Karl Baumann, Baumann Károly, aki elsőként énekel majd magyarul kuplét, kicsomagolva a tréfát a magyar szóra szomjazó közönségnek. A sztorizós, poénos kuplé, „a nagyvárosi népdal” majd a század első évtizedében indul igazán virágzásnak, nagyrészt Gyárfás Dezsőnek köszönhetően, akinek aktuális slágereit, refrénjeit városszerte dúdolták. Előadásukhoz nem volt elég a kellemes énekhang, jó színészi képesség is kellett. A fővárosunkban időző walesi herceg, a későbbi VII. Edward és Milán szerb király is ellátogatott a kétes hírű mulatóba, majd a teljes társulattal külön előadást rendeztettek az Európa szállóban.  

Ünnepelt primadonnák: Chavita és Zulaika (A fotó a szerző, Csontó Sándor tulajdona.)

Ünnepelt primadonnák: Chavita és Zulaika
(A fotó a szerző, Csontó Sándor tulajdona.)

A Fekete Macska mulató a Rumbach utca sarkán várta könnyelmű áldozatait. A Pekáry-házban púposkodó Vörös Macskában kimenős bakák szórakoztak a hónapos cselédekkel. A Kék Macska tőszomszédságában a Kazinczy utcával szemközt, a Berger pincében is virult a kuplé, természetesen német nyelven. Itt ringatta éltes bájait bádogkoronával a fején, a vagyonából kifogyott, de gömbölyded olasz Pignatelli hercegnő. Egy időben Neumann Dávid és társulata – akik elsőként kaptak hivatalos fellépési engedélyt – is lendítette a forgalmat, de a legtöbben a szép tulajdonosnő, Berger Málcsi kedvéért kanyarodtak le a pincébe. Belépődíj nem lévén a műsorszámok után a fellépő művészek hiányos kosztümben tányérozták körbe a lokált. A Székely Mihály utca sarkán hangoskodó Kék Kakas korának rossz hírű zengerája volt, hogy a macskafalka után egy másik háziállatot is említsünk. Hosszú termének hátsó falán függött olajkép után Teleky-kávéház néven említette regényében Kiss József költő. „…gyülhelye volt a Terézváros söpredékének. A törzsvendégek nem csekély része a hölgyek gracziájából tengeti hitvány életét.”

Zengeráj és kéjcsarnok

Magyar muzsikát a Városház utcai Komlókertben lehetett hallani, ahol a felettébb tehetséges prímás, Patikárius Ferkó („gyógyított a hegedűjével”) játszott cigányzenekarával. Már a szabadságharc előtt is nevezetes hely volt, gyakorta vendégeskedett itt Petőfi Sándor a cimboráival „..Együtt ül a nyárspolgár s az arisztokrata, E hely ily embermozaik vonzó kéjcsarnoka…” – írta a Napkeletben Lisznyai Kálmán, a fiatal írók törzsasztalának hangadója.  Fontos mulatóhelye volt még Pestnek a régi Nemzeti Színház mögötti Beleznay Kert. Anno a fiatal Széchenyi István a kiváló paprikás csirkéért és Bihari János ördöngős vonójáért szeretett idejárni. A mai Puskin utca sarkán levő, régi fákkal, lugasokkal és pavilonokkal ékesített parkban a rezesbandák és cigányzenekarok mellett Carré híres cirkusztruppja is vendégszerepelt. A legnagyobb attrakciót mégis a direktor szépséges lányának, Katicának a fellépése jelentette.  Somossy-Singer Károly miután cirkusztitkári állását odahagyta, kibérelte és felújította a kertet, hogy tudatosan megszerkesztett, tömegszórakoztató varietéműsort indítson. Artista számok, bohózatok, érzelgős valcerek és balett-betétek váltották egymást a színpadon, hogy a mulatni vágyó publikum megtalálja a kedvére valót.  

Somossy-Singer Károly (A fotó a szerző, Csontó Sándor tulajdona.)

Somossy-Singer Károly
(A fotó a szerző, Csontó Sándor tulajdona.)

Éjfél után kezdődött igazán a mulatság a Singerféle kávéházban „…éjjelenként a legkicsapongóbb tivornyák tartatni szoktak, hol a kéjhölgyek serege meg-megjelenvén, az erköltstelenség és botrány teljes színhelyévé válik.” Szintén Kiss József – a Hét című lap alapítója, szerkesztője – álnéven írt életszagú beszámolót a Hajós utca sarkán létezett mulatóról. Ez is Somossy vállalkozása, igaz nem a legfényesebb, azok majd csak ezután jönnek. Az első varietészínpad-próbálkozás a Carlé Orfeum, a Károly-kaszárnya (ma a Városháza) Gerlóczy utcai oldalán nyílt meg a Carlé testvérek vállalkozásában. A varieté titkára és lelke szintén a fentebb említett Somossy, aki „megtanította Pestet mulatni.” (Krúdy Gy.) Bukásuk után Amor Terem néven nyílt itt tánchelyiség, amit nyilvános prostitúció vádjával illettek és bezártak. Nem csodálkozunk, egy kaszárnya mellett, ugyan mi másra lehetett üzletet alapozni? A millennium idejére lassanként eltünedeztek a német cégtáblák, az utcákat magyar történelmi alakok után keresztelték el, közben a pesti éjszakában sorra nyíltak és zártak a kisebb-nagyobb pikáns humort kínáló orfeumok: a Hajós utcai Prugmayer, a Rostély utcában a Folies Caprice, a Wertheimer, az Oroszy mulató, a Hertzmann stb. Említsük meg a Vígszínház 1896-os megnyitását, amely Budapest világvárossá fejlődésének is jelentős állomása volt. A fejlődő és gyarapodó polgárság, megunta a Terézváros német nyelvű zengerájait és orfeumait egy saját ízlésének és igényeinek megfelelő valódi magyar nyelvű színházat akart. Itt épült ki hamarosan – szinte a színház köré szerveződve – a pesti polgárság új központja: a Lipótváros.

A pesti éjszakáról szól a Magyar Kereskedelni és Vendéglátóipari Múzeum Az ismeretlen görl című kiállítása, amely április 2-ig tekinthető meg.

A nyitóképen a Fővárosi Orfeum látható (A fotó a szerző, Csontó Sándor tulajdona.)

Írjon véleményt