A borospohárban: Veganuár

Kovács Antal Sommelier

A Veganuár (Veganuary) egy éves kihívás, amelyet egy brit nonprofit szervezet hozott létre. A veganizmust népszerűsíti – és oktatja – azáltal, hogy az embereket a vegán életmód követésére ösztönzi január hónapban. A kezdeményezés 2014-es indulása óta évről évre nő a csatlakozók száma. A 2020-as kampányra 400 000 ember iratkozott fel, a  szervezők becslése szerint ez több mint egymillió állat életben maradását jelentette.

 

A definíció szerint a veganizmus egy olyan életmód, amelyben az emberek a lehető legnagyobb mértékben kizárják az állatok kizsákmányolását és a velük szemben elkövetett kegyetlenségek minden formáját. Első pillantásra a vegán étrend bonyolultnak vagy túlságosan kirekesztőnek tűnhet. A legtöbben azonban arra jutnak, hogy miután megtanulnak néhány alapszintű tudnivalót, az átállás kevésbé bonyolult, mint azt eredetileg várták. Nem véletlen tehát, hogy egyre több vegán élelmiszer jelenik meg  – és fogy el – a szupermarketek polcain, valamint az éttermek kínálatában. A „vegán” kifejezést még 1944-ben, a vegetáriánusok egy kis csoportja alkotta meg, akik kiváltak az angliai Leicester Vegetarian Society-ből, és megalakították a Vegán Társaságot. Amellett, hogy tartózkodtak a húsevéstől , úgy döntöttek, hogy nem fogyasztanak tejterméket, tojást vagy más állati eredetű terméket sem. A „vegán” kifejezést a „vegetáriánus” első és utolsó betűinek kombinációjából hozták létre. A Vegán Társaság legújabb definíciója szerint, “a veganizmus olyan filozófia és életforma, amely – amennyire lehetséges és kivitelezhető – igyekszik kizárni az állatok kizsákmányolásának minden egyes formáját étkezési, öltözködési vagy bármilyen más célból.” Sokan a vegán kifejezést kizárólag az étrendre használják. Napjainkban jellemzően három okból válik valaki “vegánná”.

 

Etika

Az etikus vegánok szilárdan hisznek abban, hogy minden teremtménynek joga van az élethez és a szabadsághoz. Minden állatra tudatos lényként tekintenek, akik az emberekhez hasonlóan el akarják kerülni a fájdalmat és a szenvedést. Emiatt az etikus vegánok ellenzik az állatok megölését.

 

Egészség

Vannak, akik a vegán étrendet, annak lehetséges egészségügyi előnyei miatt választják.

A magas hústartalmú étrendeket – különösen a vörös húst – összefüggésbe hozták a rákkal, a szívbetegségekkel és a 2-es típusú cukorbetegséggel. Másrészt hiszik, hogy a vegán étrend által kisebb a kockázata annak, hogy bizonyos betegségek kialakuljanak, vagy idő előtt meghaljanak. Az állati eredetű termékek bevitelének csökkentése javíthatja az emésztést és csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát. A vegán étrend segíthet a modern állattenyésztésben használt antibiotikumokhoz és hormonokhoz köthető mellékhatások minimalizálásában is. Valamint úgy tűnik, hogy a vegán étrend különösen hatékonyan segíti az embereket, a nem kívánt súlyfelesleg leadásában.

 

Környezet

A környezettudatos vegánok azért kerülik az állati eredetű termékeket, hogy csökkentsék az állattenyésztés környezeti hatásait. A legújabb adatok szerint, az állattenyésztés nagymértékben hozzájárul az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásához. A kérődző állatok, mint például a szarvasmarha, a juh és a kecske tenyésztése során keletkezik a legnagyobb mennyiségű üvegházhatást okozó gázt az általuk biztosított fehérjéhez képest. A jelenleg előállított növényi fehérje nagy részét állatok takarmányozására használják, nem pedig emberek ellátására. Emiatt az állati eredetű étrend előállítása több földi erőforrást igényel, mint a növényi alapúé. Mindezen tényezők miatt – a szakértők becslése szerint -, ha semmi sem változik, élelmiszer rendszerünk ellátása 2050-re valószínűleg meghaladja bolygónk erőforrásait. A vegán étrendre való átállás az egyik módja annak, hogy késleltesse ezt a végkifejletet.

 

Nos, nagyjából ennyit arról, hogy honnan, s merre tart a veganizmus. De arról még nem is beszéltem, hogy a vegán étrend a bornak is nagy barátja. Sőt, a pezsgőnek is. Ez pedig nekem szívügyem. Meglátásom szerint, a pezsgő az egyik leguniverzálisabb bortípus a gasztronómiában. Zöldség alapú fogások mellett, nagyon nehéz bakot lőni vele; ahhoz külön tehetség kell. Mivel a 2020-as év nagy áttörést hozott pezsgő témában számomra is, ezért különösen odafigyelek rá mostanában. Ilyen irányú kutakodásom hozott össze a közelmúltban Szijjártó Előddel és az ő pinot noir pezsgőjével.

 

 

Szijjártó Előd Etyeki Pezsgő Brut “Canopus” 2019

 

Kezdjük az elején. Először is, ez egy Blanc de Noirs pezsgő, azaz egy olyan tétel, ami kékszőlőből született, mégis fehér. Pezsgő összefüggésében ez az eljárás Champagne-ból ered, ám ott sem túl gyakori. Lényege, hogy a kék szőlőfürtöket egészben préselik ki. Ilyenkor fehér színű must folyik ki belőle – hiszen a színanyagok a héjban találhatóak. Szijjártó Előd is így járt el pinot noir termésével, s csak a préselés legkíméletesebben kinyert kinyert részét, azaz az “első frakciót” használta fel pezsgője elkészítéséhez. Miután a must borrá alakult, cukrot és élesztőt adott hozzá, s a palackban lezajlott második erjedés. Ezt követően 16 hónapon át érlelődött, az immáron inaktív élesztő sejteken. Ekkor következett a kézi degorzsálás, azaz seprőtelenítés. Az eredmény pedig önmagáért beszél.

 

Közepes intenzitású szalmasárga megjelenés, tömött sorokban felfelé igyekvő buborék láncokkal a kehelyben. Illatában a hagyományos pezsgőkészítés (Méthode Traditionelle) jegyei jutnak érvényre; finom élesztős fűszerek és csonthéjas gyümölcsök viszik a prímet, sárga húsú gyümölcsök által kísérve. Kóstolva száraz, életteli savérzet, kifinomult eleganciával érkező buborék élmény, finoman húsos test, gyümölcs-fűszer tengelyen közlekedő íz aromák, pikáns és hosszú utóíz jellemzik. Kétségtelenül egy nagyon komoly pezsgő alkotást tisztelhetünk benne; ritkán jön szembe az emberrel ilyen minőségű tétel a hazai utakon.

 

Ha valaki már jártasabb a borok-, illetve az ételek és borok társításának labirintusában, nem nehéz ráébredni, hogy a pezsgő fantasztikusan jól társítható zöldség alapú fogásokkal. Így jutottam arra, hogy kipróbálom egy rántott vegán sajt mellett, amit salátával körítettem. És működött, de még hogy! A saláta alkotóit körülölelte, s egyben kiemelte. A sajtot pedig aláfestette, szépen. Minden a helyére került. Nem győzöm magam ismételni; a pezsgő egy életérzés, tömény vagányság. Kétségtelen, hogy fogyasztóként meg kell hozzá érni, de ha eljön ez a pillanat, az nagyon nagy felütés az ember életében. Úgyhogy pezsgőt ne csak ünnepek alkalmával bontsunk, ó ne. Akár egy szerda esti vegán saláta mellett is tegyünk vele próbát, s ígérem, a szürke hétköznapból azonnal ünnep kerekedik az asztalon. Ez garantált.

 

Pezsgő linkje: Canopus

Facebook: Szijjártó Előd

 

 

Írjon véleményt