Egyik legjobb terasz – Monkey Bistro

Monkey Bistro

Decemberben bemutattuk a laza, frappáns, üde tetőteraszt, a Monkey Bistrót, amely színes, vibráló és eklektikus dzsungelmiliőt varázsolt a Várkert Bazárba. Az elérhetően fancy kategóriába tartozó hely most azonban az eddiginél is jobban kivirult: itt a nyár, a teraszok ideje, úgyhogy a budapesti látványra rácsodálkozó Monkey még egy kicsit csavart és újított a teraszon – a tetőt is teljesen birtokba vehetik a vendégek. Ehhez pedig új étlap is dukál, lássuk, mivel várnak minket ezen a nyáron.

 

Kiegyensúlyozott, színpompás étlap

A séf, Hornis Tamás arra törekedett, hogy változatos étlapot állítson össze, azaz megfeleljen mind a külföldi, mind a hazai vendégeknek. A magyaros vonalat egy jóféle gulyás, egy csirkepaprikás-rolád tojásos galuskával, tejfölhabbal (amiért egyébként messze földről járnak a Monkey-ba), a jó adag rántott hús és a somlói galuska képviseli. A nemzetközi konyhából pedig a chilis királyrák pirított, sült fokhagymás baguette-tel az egyik legnépszerűbb étel, ahogyan a kencék is. A séf vegetáriánus változatokat is készített – kifejezetten figyelnek arra a vendégrétegre, akiknek érzékenysége van, vagy nem fogyaszt húst, fontos, hogy ők is találjanak finomságot. Ezekből már talán kitűnik, hogy továbbra is a jól bevált bisztrós ételeket igyekeznek megragadni, így például nem kerültek le az étlapról a hamburgerek, rooftopra való ételek sem. De újonnan felkerült az omlós szűzderék lecsóval, újhagymás kemencés burgonyával, amely erős elemként csatlakozik fel az igazi nyári grillételek mellé. A hőségben remek választás lehet egy jó hideg és étvágygerjesztő gazpacho, de a lazacsteaket is nagyon szeretik a vendégek. Könnyű, friss és nem megterhelő ételek váltakoznak a komolyabb, fajsúlyosabb, klasszikus bisztró- és húsételekkel, így akár ebédre, vagy laza vacsorára is jók vagyunk.

 

 

Házi, friss, ízletes italok

Talán nemcsak az ízélmény miatt fontos megjegyeznünk, hanem a környezettudatosság szempontjából is, hogy a forróság beköszöntével házi szörpökkel, helyben főzött, ízesített és hűtött teákkal és limonádékkal olthatjuk a szomjunkat. Ezzel az is a céljuk, hogy minél frissebb, ízletesebbek legyenek az italok, de persze megjegyzendő, hogy így rengeteg műanyag palackkal kevesebb kerül a szemétbe, bravó! Alkoholos italok esetében a GINpánz bár egyszerűen kihagyhatatlan. Érdekesség, hogy már van a VakVarjúnak is saját ginje, Blind Crow néven, és talán az állati szolidaritás jegyében ez itt, a Monkey-ban is kapható.

 

 

És természetesen eljött a színes, kacifántos, jeges és izgalmas koktélok ideje! A Yellow Magic névre hallgató koktélkegyetlenül finom és imádnivaló. Ez egy chilis-citromos-mangós habos „ital”, az eljárást pedig, amellyel készül, molekuláris mixológiának hívják. A magyar gyökerekkel is rendelkező konyhatechnológia röviden annyit jelent, hogy nem isszuk a koktélt, hanem esszük, ezáltal lesz egyszerű és mégis lenyűgöző, látványos és iszonyatosan menő.

Rengeteg kóstolás és próbálkozás után állt össze az a kézműves sör szortiment, amely most már egyedülállónak mondható és stabil is. Borok tekintetében csak magyar borokvannak, ezzel is szeretnék támogatni a magyar borászatokat, főleg a covid után. Ha csipegetnénk is valamit mellé, a mediterrán ízelítő tál a legjobb választás, amelynek már van vega változata is.

 

 

Káprázatos kilátás

És a lényeg! Az eddigi alapterasz mellett most már a tetőterasz is vár mindenkit keddtől szombatig. A kényelmes pihenéshez, chillezéshez minden nap folyamatosan biztosítja a loungezenét a dj. Pazar a kilátás, egy tűzijáték innen csoda szép látványt nyújt. És hogy milyen érzés ott lenni? Képzeld el, hogy a Várfal tövében üldögélve jéghideg koktélokat szürcsölhettek. Képzeld el itt a tökéletes randit: nézitek a naplementét a Dunánál, megvárjátok, míg beesteledik, a színes fényfüzérek alatt bámuljátok a csillagokat és beszélgettek. Vagy mit szólnál egy laza fröccshöz a barátokkal munka után, csütörtök délutáni limonádézáshoz egy jó könyvvel, néha lepillantva a nyüzsgő városra, az elúszó hajókra? Nos, ez a Monkey, sőt, céges rendezvényekre, csapatépítőkre és családi rendezvényekre szintúgy szuper választás, hiszen akár százanis bőven elférnek.

 

Monkey Bistro címe: 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 4. 

Facebook: Monkey Bistro

Írjon véleményt