Ma bárki lehet étterem- és kávéháztulajdonos – ki tudja, mit hoz a sors –, csak pénz kell hozzá. Abból viszont sok. A szakértelmet és a vendégekkel való bánásmódot se kéri számon senki. De hogy sikeres lesz-e az üzlet, azt majd a vendégek eldöntik. Régen is majdnem ugyanígy volt. A mai Kálvin téri szálloda helyén állt 1796-ig a régi Pest egyik hatalmas városkapuja a háromból, a Kecskeméti. A jobb oldali telekre tervezett impozáns bérpalotát 1864-ben Ybl Miklós. Tulajdonosa, építtetője, Geist Gáspár eredetileg kádármester, majd Bécsben kitanulta a gyertyakészítést, így lett a Pannonia gyertyagyár vezetője. Békés megyében állattartással, nagybani sertés és juhértékesítéssel is foglalkozott, ménest tartott, volt tehát mit a tejbe aprítani. A téren akkortájt fektették le a lóvasút sínjeit, és innen indultak 1866-tól Újpestre az első járatok. A piactér bódéit felszámolták, helyette vásárcsarnokot álmodtak, ami lejjebb és később valósult meg.

A szabadságharcos vendéglátós

A Geist-ház hatalmas, boltíves földszinti termeiben nyílt meg a Bátori-féle, de előkelően Báthoryként emlegetett kávéház. Bátori Mihály Pozsonyban született Hüttner néven és lelkesen harcolt az 1848-49-es szabadságharcban. Miután letöltötte börtönbüntetését hajóvendéglős, szállodás majd bécsi kávés lett, mígnem Pesten telepedett le és megcsinálta üzletét. Bizonyára remek vendéglátós szakember lehetett, mert 1880-89 között az ipartestület elnöke volt, s amikor lemondott, díszelnökké választották. A millennium évében halt meg. Lássuk, miként vélekedett Krúdy Gyula a helyről: ” Jó, nagy kávéház volt a Báthory: felvevő képességéről csak annyit mondhatunk, hogy éjfél után otthont adott mindazoknak, akik akár csak a szomszédos Elked-, akár a Vámház körúti Kis Szikszay és a Vásárcsarnok-féle vendéglőkben megunták a kocsmai életet, és a kávéházi élet után vágyakoztak éjfélkor. Persze, jöttek a Báthoryba az egyéb vidékekről is, mert fokhagymás pirítósának és zöld borának hírneve messze kiterjedt a városban. Az akkori ínyencek egy-egy Báthory-pirítós kedvéért szép utat tettek meg. Kártyázni, biliárdozni, újságot olvasni, társalogni, politizálni mindig kényelmesen lehetett a kávéház nagy kerek asztala körül álldogáló nádfotelekben, mert zenészek hál’isten nem jártak a kávéházba”. (A speciális pirítós, ami laktató volt és jól lehetett rá inni, egy jókora szelet pirítóson kakastaréj-formájúra sütött szalonna,  fogpiszkálóval rátűzdelt fokhagymagerezdekkel.)

A beugró kávés

A német származású Rudolf Von Beyer honvédkapitányként szintén a magyar szabadságharcot szolgálta. Gyermekük, Marcell menekülés közben született. A fiú bányamérnöki diplomát szerzett Németországban, de mégis az Erzsébet körúton nyitott vas- és rézáru-kereskedést az 1880-as évektől. Lám, a hazaszeretet mire képes? Telt-múlt az idő, 1905 tavaszán egy fiatalokból álló anarchista társaság, akik a közeli olcsóbb kávémérésben bátorságot merítettek maguknak, utcakövekkel betörték a Báthory-kávéház tükörablakait. Nem volt ritka esemény ez akkortájt. Bátori utódát, Morvai Ferenc kávést idegösszeroppanással szállították a budai elmegyógyintézetbe. Valakinek be kellett ugrania vendéglősként és a feleség régi barátjukat, Beyer Marcellt kérte fel ideiglenes tulajdonosnak. A szigorú és szorgalmas kereskedőnek annyira megtetszett az új környezet és a vendégekkel való bánásmód, hogy egy év múltán megvette a kávéházat, s családjával együtt a Geist-ház harmadik emeletére költözött. Ezentúl szegek helyett kávét, rézlemezek helyett bécsi szeletet szolgált fel, és elkövetkezett a kávéház fénykora. „… nem tudta eldönteni, hogy császári és királyi -Kaféhaus- legyen inkább, vagy kispénzű emberek tanyája? Egyszerre volt fennhéjázó és kisstílű. Az aranyfüstös mennyezet alatt régimódi bádogasztalok sorakoztak, s főzelék-feltétszag kevergett. De más nyelveken beszélt a kávéház közönsége is. Kinn, az aszfaltkertben és a tükörablakok mögött jobbára írók, művészek és egyetemi hallgatók vitatkoztak, az úgynevezett Balszélfogó Társaság: élén a fiatal Kosztolányi, aztán Juhász Gyula, Hevesi Sándor, Márkus László, Kürthy György, Pethes Imre…Hatvany báró, akkor még csak dúsgazdag műkedvelő és világfi, a Nyugati pályaudvaron ezt a címet mondta be a fiákeresnek, ha külföldi útjairól hazatért Beljebb, az Ybl Miklós tervezte boltívek alatt már civilek ültek: tanárok, ügyvédek, kereskedők, nyugdíjasok; a kávéházak élő berendezési tárgyai. A játékteremből a biliárdgolyók halk csontkoccanásai hallatszottak.”

Aki megbabonázta a kártyásokat

Beyer csinos kislánya, Gizi is gyakran kiszolgálta a vendégeket, beült a kasszába. A lakóház felől a kártyaszobán keresztül vitt az út a vendégtérbe, ott reggelizett, ebédelt, olykor tanult is. Ilyenkor megállt a játék, mert minden játékos a lány után forgatta a fejét. Nem csoda, ha rossz lappal jöttek elő, elrontották a bemondást és elbukták a partit. Ezt kártyás nyelven renonsznak nevezik és ezzel a becézett névvel, Renonszkának hívták Gizit. Balassa Imre zenekritikusnak és fivérének is megakadt a pillantása a bájos jelenségen: „– Te – szólalt meg a bátyám, – láttad ezt a kis kávéslányt? Hogy belénk nézett! Ebből még lesz valaki Nagy színésznő, vagy nagy k…” A tehetséges lány valóban elvégezte a színiakadémiát és Bajor Gizi néven vonult be a színháztörténetbe. 1911-ben az épület új tulajdonosa felmondott a kávéház üzemeltetőjének, mert nem tűrte a házában a zajos éjszakai üzletet, helyén női fehérnemű és csipke üzlet nyílt. Ismerős történet. Hiába tüntettek a vendégek, törzshelyük bezárását nem tudták megakadályozni.

Bátorka a tér közepén

Beyer úr nem adta fel, a hatóságokhoz folyamodott egy új vendéglátóhely nyitására, és ideiglenes engedélyt kapott a Kálvin tér közepén egy különleges kávéház építésére. „Ragyog hatalmas, körbefutó tükörablakaival, mint egy kivilágított akvárium. Az ablakok mögött páfrányok, délszaki növények zöldellnek. A tulajdonos ezüst evőeszközöket vásárolt: ezüst kávéstálcát, hamutartót, fogvájó-hengert, sószórót”. Az új Báthory, inkább csak Bátorka – ahogy a vendégek hívták – hamar népszerű lett, de korábbi fényét és illusztris vendégkörét többé már nem nyerte vissza. Az épületet 1925-ben bontották le, a tér átszervezése és a közlekedés fejlesztése miatt. Beyer még 1919 októberében meghalt, családja elköltözött, a Geist-ház a második világháború során rommá lett. Telkén a nyolcvanas évek elejéig parkoló volt, tűzfalán egy festett fa lombjai között háztartási termékeket, mosóport, szappant és Vénusz étolajat reklámoztak.

Kávé és sport

A kávéháznyitást 1864-ig ugyanolyan szigorú szabályokhoz kötötték, mint a sör- és pálinkafőzést, és az alkoholmérést. Jól jövedelmeztek, tehát foggal-körömmel ragaszkodtak a törvényhez az akkori tulajdonosok. Háromféle kávés jog létezett: – a telekre, házhelyre adott gyökeres jog, amit szabadon lehetett örökölni, el- és bérbe adni. – a személyre szóló reál jog, ami szintén szabadon elidegeníthető volt. – perszonáljog, ami szigorúan csak a jogtulajdonos élete hosszáig volt érvényben. A népességnövekedés és polgárosodás üteme a kávéházak számának emelkedésével is járt. 1852-ben csak 68, míg 1877-ben már 130 felett volt a kávéházak száma Pesten. A Magyar Athleticai Club gyaloglókörének tagjai első nagyobb távjukra a Báthory-kávéháztól rajtoltak el. „Noha a nap tikkasztó volt, elevenen, gyors léptekkel indultak végig az Országúton (Múzeum krt.). El volt határozva, hogy az úton sem szivarozni, sem inni nem fognak, és ezt mindvégig meg is tartották.”

Heltai Jenő  Kávéházi elégia részlet

  „Oh,
  Rettenetes, cifra kórház,
  Ahol mű-bársony és mű-márvány
  Fogadja azt, ki hajléktalan-árván
  Beténfereg.
  Itt meggyógyul a sok beteg,
  Elkeseredett pária,
  Ki a hitelbe hozott kávéhoz
  A sült galambot várja.
  Itt a melegben és a füstben,
  Melytől kicsordul a szemedből a könyű,
  Feledni és vigasztalódni könnyű!”