8 ital, amiből a bártenderek azonnal megmondják, ki vagy

Városi legendák szerint minden rockzenésznek van olyan slágerdala, amit kifejezetten un és utál már koncerten előadni. Sok esetben nincs ez másképp a bárpult mögött sem, noha az előadóművészet és a koktélkeverés között első ránézésre limitált a kapcsolat.

Bárhol a világon ugyanazt jelenti

Egy ország, régió vagy város koktélfogyasztási szokásai nagyon sok összetevőtől alakulnak olyanná, amit egy-egy este a bártenderek a pult mögött tapasztalnak. Hogy ki mit fogyaszt, az nagyban függ a helytől, időtől, alkalomtól és sok esetben a pincértől, bártendertől is. Nem mindegy továbbá, hogy öt csillagos hotel, egy jó bár vagy egy tengerparti kocsma, a helyszín az italozáshoz, illetve hogy mindez melyik kontinensen zajlik.
Ettől függetlenül mégis vannak olyan italok, amiket a bártenderek a világ bármely pontján egy-egy elnyomott sóhajjal nyugtáznak, amikor megnézik a pincérek által leadott rendelést vagy épp nekik nem volt idejük, türelmük finomítani a kívánt koktélon. Az alábbi felsorolást Londonban, New Yorkban, Bécsben és Budapesten dolgozó bárosok segítségével állítottuk össze és nemcsak az derül ki, hogy miért rossz vagy nehéz egy-egy ital készítése, hanem az is, hogy mit árul el ez rólunk, fogyasztókról.

Long Island Ice Tea

Tudjuk, hogy sem a teához sem Long Islandhez nem sok köze van, bár vendégeink ezt néha nem veszik tudomásul. Igaz van benne vodka, gin, rum, tequila és triple sec, továbbá némi citrus, kóla és extra cukor. Receptje igazán „ütősnek” hangzik, de a nap végén mégiscsak egy long drinkkel van dolgunk, melynek látszólag brutál erős alkoholtartalma visszaesik pont a kóla használata folytán. Az alkoholmolekula, amely egyébként ginben, vodkában, rumban, sőt minden párlatban ugyanaz, nos nem fog hatni másként a szervezetünkben. Technikailag tehát sokkal egyszerűbb egy magasabb alkoholfokú rum vagy tequila shot elfogyasztása. Sőt. Gyorsabb, olcsóbb és egész biztos kevesebb lesz benne a cukor.  

Long Island Ice Tea (Fotó: Flickr // inorsis)

Long Island Ice Tea
(Fotó: Flickr // inorsis)

Mojito

Tízből kilenc és fél vendég által imádott mentás, lime-os frissítő ital. Hogy mi a baj vele?Hosszú ideig tart jól elkészíteni, ezért ha valaki kér hármat, majd félúton a barátainak is kér másik hármat, nos az igazán fejfájdító tud lenni. És mindez fokozható, ha a mindenféle személyre szabás szakmai szempontból ront a koktél minőségén. Például ha valaki jég nélkül kéri.

Mojito (Fotó: www.lovindublin.com)

Mojito
(Fotó: www.lovindublin.com)

Pina Colada

Édes long drink, melynek állaga attól függ, hogyan készül: blendelve, shakelve esetleg valami más formában. A koktélok gumicukra, mindenki hallott már róla és jó eséllyel kóstolta is. Éppen ezért mindenki tudja, milyen a tökéletes. Sajnos túl rég óta él már velünk ahhoz, hogy jószándékúan csökkentsük benne a cukrot. Szerencsére a bioboltok elkényeztetik a bártendereket és ma már a kókuszvíz, kókuszchips és egyéb alternatív lehetőségek használata folytán a Pina Colada rengeteg formában jelenhet meg. A klasszik tulipánpoharas? Oh, that is so yesterday…

Piña Colada (Fotó: Flickr // Alex Brown)

Piña Colada
(Fotó: Flickr // Alex Brown)

Sex on the…bárhol

A Sex on the beach nevezetű klasszikus mindezen italok alfája és ómegája, de a hetvenes évek óta senki nem érti igazán, mi benne a vonzó. Nyilván nevének hangos kimondása ad egyfajta bátorságot a pult előtt ácsorogva, de ezen felül a receptjében nem találunk semmi felfedeznivalót. Valószínűleg valaki talált egy jó nevet, amihez mindenki tud kötődni így vagy úgy. Old school ital, inkább bízzunk a ház ajánlatában.

Sex on the Beach (Fotó: www.concreteplayground.com)

Sex on the Beach
(Fotó: www.concreteplayground.com)

B52

A rétegelt italok reneszánszából megmaradt „aha” élményt nyújtó csíkos klasszikus, melynek szintén a cukortartalma támadja elsősorban a lebontó rendszerünket és nem az alkoholtartalma. Készítésének alapja az eltérő cukortartalmú likőrök elkülönítése, ami három csíkot eredményez a shot pohárban. Ettől függetlenül, még egy tapasztalt bártendernek is nehéz ezt gyorsan elkészíteni. Szóval, ha valaki rendel ebből a nem túl gourmet kombinációból ötöt, úgy hajnali kettő tájt, hát túl széles mosolyt ne várjon bártenderétől. Kimondatlanul mély sóhaj, kimondva tapintatlanság.

B52 (Fotó: www.thebar.com)

B52
(Fotó: www.thebar.com)

Olyat ittam, hogy…

Kezdetű koktélnév általában nem kecsegtet túl sok sikerélménnyel egy bártender számára. Még ha vendégünk emlékszik is nagyjából az összetevőkre a nyaralásról, egy-egy italban az arányok és az elkészítés módja legalább ugyanakkora jelentőséggel bír. Ha pedig nem jegyzetelte le a pontos receptet, a reprodukciónak általában ki nem mondott csalódás vagy a – Jó, jó lesz ez… kezdetű mondat lesz a vége. Az itallap ilyenkor nagyobb segítség a pozitív este alakításában.

Fotó: Flickr // Ville Oksanen

Fotó: Flickr // Ville Oksanen

Drága párlat + energia ital (esetleg kóla)

Sajnos ebben az esetben a rendelés nem a kifinomult párlat élvezetéről szól, mint inkább a pénzköltéssel egybekötött státusz vásárlásáról a bárpult előtt. Mire gondol az ember ilyenkor munka közben? Kár azért a drága párlatért

Vodka colával (Fotó: www.thebar.com)

Vodka colával
(Fotó: www.thebar.com)

“Tini” őrület

A marTINI különböző gyümölcsös variációit értjük ezalatt. Noha a –tinik a magyar piacon úgy tűntek el, hogy soha nem is jöttek divatba. Appletini, Strawberry-, Blueberry, Raspberry- martini shakelt vagy frozen formája sok helyen az itallapok kezdő italai, noha túl sok extrát nem tartalmaznak. Rendszerint vodka alapon egy-egy meghatározó gyümölcs, némi citrus és cukor található az összetevőik között. Nemcsak a neve folytán, de valóban tinilányos választás, legalább is a londoni és new yorki kollégák szerint.

Appletini (Fotó: Flickr // Erik F. Brandsborg)

Appletini
(Fotó: Flickr // Erik F. Brandsborg)

Természetesen ezekre az italokra is tekinthetünk sokféleképpen, sőt! Ott, ahol érdemes felfedezni a koktélkínálatot ezek a nagyrészt klasszikusok mind megtalálhatók valamilyen megújult formában. Nagy tömegek kedvelik őket hosszú ideje, tehát megfogtak valamit az általános ízlésvilágból. És igen, egyetlen bártendernek sem feladata, sem kötelessége megítélni bennünket a rendelésünkről. Mi van akkor, ha a házassági évfordulót Pina Coládával ünnepeljük? Egészségünkre, pláne ha a férjünk hívott meg a spanyol tengerparton rá először, tizenkét évvel ezelőtt.

A nyitókép Emily fotója a Flickr-ről.

Írjon véleményt