Hogy mi volt a levesben? Hagyma, nyúl, fermentált fokhagyma és 30 éves balzsamecet. Wolf konyhája két okból is figyelemreméltó: a szemkápráztató aranyos-márványos múltat idéző környezetben, mintha annak ellenében, de azt teljes mértékben respektálva, a házias ízeket hangsúlyozza az ételeiben. Azonban ezek az alapvetően lázadó kompozíciók formailag, és a nyersanyagok minőségét, gazdagságát illetően mégis belesimulnak a nagyvonalú környezetbe. Ez a Salon stílus.  Minden részlet a helyén, aprócska műremekek a tányéron, érzéki borválogatás, szenvedély és szakértelem jellemzi a párosításokat.

Concerto grosso: egy leves diadalmenete

Vissza a leveshez, hagymaleves nyúlhurkával: saját készítésű nyúlhurka, benne máj, vese, comb, kevés kenyér, ahogy kell. Kap egy kis pírt, mielőtt a levesbe kerülne. A fehérhagyma-levesbe gyengéden belesimul, megszelídül a kamilla, és a csillagánizs, meg a fermentált fokhagyma íze. A tányér alján joghurtos krumplikrém csillog, meg egy kis pácolt édeskömény. Az ízgazdagság, ha csak úgy minden összhangzat nélkül tobzódna, kakofónia lenne, de a karmesteri ízlés adagolása szerint egymásba simuló, egymást erősítő, végeredményben szelíd dallammá kerekedik.

Hagymaleves nyúlhurkával
(Fotó: Vajda Pierre)

A nagy savjátszma

Halibut olívával és citromkrémmel: gyakran megesik, hogy a szárnyaló fantázia elragadja az embert, kiváltképp jellemző ez a konyha művészeire, akik hajlamosak minden, a kezük ügyébe kerülő finomságot egy kompozícióba sűríteni,  mintha ez lenne az utolsó étel, amit elkészíthetnek. Az a nagy pillanat, amikor ebből az eufórikus állapotból, sikerül visszajutni a néhány összetevős tiszta kompozícióig. Wolfnak sikerült. A citrom és az olíva történelmileg is szövetségesek, számtalan féle elegyben létezhetnek. A citrom héja a pikánstól a keserűig színes ízskálát alkot. Ezt kell harmonizálni, az arányokat beállítani, hogy a keserű ne győzze le a citrust, de mégis ott bujkáljon a háttérben. Az olíva a nagy összerendező, ami magába olvasztja, egyberendezi az egészet. Ha ehhez még egy kis koktélparadicsom befőtt is van, meg fenyőmag, megy egy kis pisztrángkaviár, akkor az éppen csak hőkezelt, feszes halibutnak igencsak jó dolga van, nem beszélve arról, akinek ez a tányérjára kerül.

Halibut olivával és citromkrémmel
(Fotó: Vajda Pierre)

A szűz meg az oldalas: akár lehetne egy profán zsoltárcím is. Nem az.

Báránygerinc és oldalas almás zellerrel: ebben az ételben érezhető a leginkább, hogy a fine dining szerelmes szorításából is van kiút, még hozzá a mohóság, és féktelen ínyencség irányába, ahol a kanyarban feltűnnek a cupákok, és szerencsésen átveszik a hatalmat. Magában a szűz is helytállna, a zsenge bárány jellemzőit hozza, de az egész akkor kezd élni, amikor a ropogós bőrű zselésen olvadós, krémes oldalas is beleszólhat az élvezetekbe. Az alma-zeller párosítás klasszikus, de nem volna a Wolf Wolf, ha nem pörgetné meg az egészet egy kis tamarinddal. És, akkor, kérem szépen, beindul a dolog: krémes-savas pecsenyelé, a tamarind átfesti, kibillenti az unalomból, hadd szóljon. A lencseszemek szórakoztatóbbá teszik a krémes alma-zeller keveréket, mindenki a szerepe szerint játszik. Jó előadás.   

Báránygerinc és oldalas almás zellerrel
(Fotó: Vajda Pierre)

A nyitókép a www.marriott.co.uk oldalról származik.