A nyár leghűsítőbb levesének, a gazpachónak megannyi változatával találkozhatunk, de elkészítésének igazi titka a jó minőségű zöldségek felhasználásában és a spanyol éghajlatban rejlik.

Leves született

Sokan hihetik azt, hogy a gazpacho akkor született, mikor Columbus az új világból hazatérve, olyan kincseket hozott magával, mint a paprika és a paradicsom. A spanyol zöldségleves igazából Andalúziában született meg, jóval Colombus előtt, mint a maradék kenyér felhasználásának egyik módja. Az került bele, ami éppen akadt a háznál: fokhagyma, olívaolaj, ecet, só és bármilyen zöldség. A paradicsom csak sokkal később kapott főszerepet ebben az ételben.

A tökéletes gazpacho

Ma a gazpachóhoz aprított paradicsomot, paprikát, uborkát, hagymát és jó sok fokhagymát és olívaolajat kevernek el, amihez néhányan felkockázott száraz kenyeret is adnak. A levest pár óráig pihentetni kell, hogy jól összeérjenek az ízek, majd mehet hozzá egy kis sherryecet és só. Ezután jól össze kell keverni, miközben lassan még egy kis olajat adunk hozzá. Végül pedig le lehet szűrni egy szita segítségével, de nem feltétlenül szükséges. Természetesen nyugodtan variálhatunk az összetevőkkel ízlés szerint: van, aki kihagyja a paprikát vagy a hagymát, vagy éppen valamiből a szokásosnál többet tesz bele. Egyesek vízbe áztatott kenyeret használnak hozzá, mások a kész levest megszórják egy kis köménnyel. A legutóbbi verzióknál, sok séf dinnyével vagy zöldalmával helyettesíti a paradicsomot.

A gazpachónak valóban annyi verziója létezik, ahány spanyol háztartás, és mindegyik autentikus és házias. Jól tükrözik az adott régió sajátosságait, a történelmét, földrajzát és időjárását. De a gazpacho lényege, valójában az alapanyagok minőségében rejlik. A végső összetevő pedig, amire szükségünk van a sikerhez, nem más, mint a hőség. Mert este is jól tud esni a gazpacho, de egy forró nyári napon ebédre elfogyasztva valóban az istenek eledelének tűnhet.

Forrás: 1843