Ellenállhatatlan kombináció – Fügés-sajtos quiche

A napokban kellemes meglepetést volt a zöldséges pulton sorakozó fügék látványa.  Került is öt darab a szatyromba, mely egy részének hirtelen néhány szelet serrano sonka társaságában nyoma veszett, ám kivételesen volt bennem egy kis tartás – pedig ez elég ritka, ha a kedvenceimről van szó – és meghagytam hármat, amiből főzni vagy sütni szerettem volna valamit. Az ötlet pedig hamar kristályosodott: az egyik kedvencemet, quiche-t fogok készíteni, édes-sós verzióban, lágyan olvadó sajtokkal.  
A quiche ugyan francia gyökerekkel büszkélkedhet, azonban nem kell bonyolult vagy különösebben szofisztikált fogásra gondolni, egy egyszerű tésztába laktató, tejszínes tojásos töltelék kerül, eredetileg szalonnával, hagymával vagy sajttal, de itt nincsenek szigorú szabályok, kísérletezzünk bátran!

Nálam most az előző hétvégi piaci körút megmaradt kincsei kerültek bele: brie, valamint egy érlelt, parmezánszerű sajt. Elkészítés közben döntöttem úgy, hogy kiegészítem egy kevés karamellizált hagymával; ugyan gyakran ragaszkodom a minél letisztultabb ízekhez, viszont a sajtok és füge kicsit megszokott párosítását sokkal izgalmasabbá tette az édes hagyma.

Fotó: Budai Zsanett

Fotó: Budai Zsanett

 

Hozzávalók egy 29 centis formához:

  • 15 dkg hideg vaj,
  • 25 dkg finomliszt,
  • 4 tojás,
  • 2 dl tejszín
  • 3 salotta hagyma,
  • 10 dkg brie sajt,
  • 5 dkg parmezán, vagy ahhoz hasonló, hosszan érlelt sajt,
  • 3 db füge,
  • egy ek. olívaolaj,
  • só, fehér bors, szerecsendió.

Elkészítés:

A vajat felkockázom, hozzáadom a lisztet, egy tojást, egy csipet sót, 3-5 evőkanál hideg vizet és tésztává gyúrom. Nem szabad túldolgozni, az kifejezetten rosszat tesz neki, még az sem baj, ha kisebb vajdarabkák maradnak benne. Hűtőben fél órát pihentetem, közben előmelegítem a sütőt 200 fokra.
A hagymákat megtisztítom, vékony karikára vágom és egy evőkanál olívaolaj és egy kis kocka vaj keverékén, lassú tűzön, fedő alatt, legalább fél órán keresztül párolom. Közben folyamatosan figyelem, nehogy ropogósra süljön, hanem csak lassan párolódva színt kapjon, miközben az ízek megszelídülnek és édeskéssé válnak. Adható hozzá egy kiskanál barnacukor vagy méz.

A töltelékhez elkeverem a tojásokat a tejszínnel, egy csipet friss szerecsendióval és borssal. Hozzáadom a lereszelt parmezánt, csak ezt követően sózom.

A tésztát lisztezett alapon a forma átmérőjénél 4-5 centivel nagyobbra nyújtom, beleigazgatom abba, úgy, hogy a pereméig érjen. Úgynevezett vakon sütéssel előkészítem: belehelyezek egy sütőpapírt, amire nehezékként lencsét vagy babot teszek és így sütöm 15 percen keresztül.
Ha ez elkészült, eltávolítom a sütőpapírt a babbal, illetve borsóval együtt.  A forma aljában eligazgatom a hagymát, erre kerül a felkockázott brie, végül felöntöm a tejszínes keverékkel, és a tetejére helyezem a cikkekre szelt fügét.
25 perc alatt készre sütöm.

Keresőszavak:

Írjon véleményt