Semmi Extra! Vagy mégis?

A Semmi Extra játékos neve nagyon jól kitalált brand-et takar, mely igenis extra szemléletet visz a vendéglátásba. Érdemes onnan kezdeni, miként is kelt életre a hely, a brand, mert ezáltal lesz érthető is az a koncepció, amit képviselnek.

 

zen sok évvel ezelőtt két jó barát a Velencei-tónál megnyitotta kemping büféjét. Ez inkább brahiból, kalandvágyból és az ifjúi hévből táplálkozott, de mivel egész jól sikerült, a következő évben már a velencei szabadstrandon nyitottak helyet. Ez már egy nagyobb büfé volt, kávézós hely, fedett terasszal, ahol jó kis bulikat is szerveztek. Innen indult a Semmi Extra! A tulajdonosok elmondása szerint nyaralásnak nagyon jó volt, de üzletnek nem annyira, mindenesetre életre keltették a brand-et. Ezután egy kis szünet következett, egyéb vállalkozásokat vittek, eltelt öt–hat év, és döntöttek! Újra elővették a Semmi Extrát, új köntöst húztak rá, és tudatosan kezdték el építeni. 2013-ban a Bartók Béla úton nyitottak, és már az üzlethelyiség választás is kecsegtető lehetőségekkel bírt, hiszen a régmúltra visszatekintő Bartók mozit vették birtokba. A második üzletük 2016 októberében létesült, maradtak a budai régióban, csak épp a város túloldalán, a Kolosy térhez közeli Lajos utcában. A lokáció kiválasztásán fontosnak tartották, hogy az étterem minél szélesebb körben legyen ismert, és a Régi Sipos étterem helyét választották. Azért annyit hozzátennénk, hogy bájos egybeesése a választásnak, hogy a fonódó villamoshálózat mindkét végén, mely összeköti Észak- és Dél-Budát, megtalálhatjuk a Semmi Extra üzleteit! Szerintem erre még ők sem gondoltak.  

A Lajos utcai üzlet szinte egyből megtalálta a közönségét, és a nyitás után berobbant a lokáció köztudatába, persze nincsenek véletlenek. A tradíciók megtartása, melyet a Sipos étterem ismertsége adott, megjelenik a belső tér kialakításán, és az étlap tételein. Az enteriőrbe belecsempészett látványos akvárium, és a térelválasztóként funkcionáló evezők mind tisztelegnek a múltnak.  Koncepciójuk nem csak ételekről szól, inkább mondhatjuk őket kulthelynek, mint csak egy étteremnek. Igazából egy közösségi tér, ahol a jó ételek, és a széles italkínálat adja meg az alapot, viszont számos olyan programot, lehetőséget nyújtanak, ami a környék lakosságát, vagy akár az itt dolgozókat be tudja vonzani. Kiállításokat szerveznek, kéthetente élő blues zene szól, gyerekprogramokkal, és időszakos ajánlatokkal kedveskednek a közönségnek. Fontos az is, ők nem csak mondják, hanem tényleg gyerekbarát hely! Az egyik sarokban igazi kis játszóbirodalom lett kialakítva mesekönyvekkel, játékokkal és plüss álatokkal. Amúgy is roppant ideális családi ebédekre és vacsorákra: egyrészt az áraik a földön járnak, másrészt a tágas tér és a jól kialakított boxok között megtalálhatja mindenki a neki megfelelőt. Ehhez még hozzátartozik az emeleti 50-60 fős különterem, ami rendezvényekre, születésnapokra, céges összejövetelekre, egyedi alkalmakra teljesen potenciális. A mai populáris trendeknek megfelelően kutyabarát hely, nyugodtan elhozhatja bárki négylábú barátját, külön itatótálat is fog kapni tőlük.

Igazából azt lehet mondani, teljesen jókor tettünk látogatást náluk, mert láthattuk azt, hogy úgy érkeznek a vendégek, mintha hazajönnének. Bejött egy nagyobb csoport az irodából, levezetni a nap fáradalmait, és a felszolgálóval jó barátként elnevetgélve dobtak pár szelfit. Aztán jöttek a párocskák összebújni a boxokba, de az öltönyös úriemberek is befutottak, lazán lóbálva táskáikat és már rendelték is a sört. A kisteremben épp egy baráti társaság rendelte a burgert, és néhány idősebb házaspár is helyet foglalt egy jót vacsorázni. Az étterem adottságai révén a gyönyörű belső terasszal együtt 100-150 fő simán elfér náluk. Teljesen egyértelmű így már, hogy miért is mondtuk kulthelynek: valahogy náluk minden van, de semmi nincs túlerőltetve.

A Semmi extra konyhája, mindig friss alapanyagokból dolgozik, ami azt jelenti, hogy ami az étlapon van, aznap készül. Az á la carte étlap alapját a pékárúk adják, amiket helyben készítenek, és számos ételüket építik rá. Tortillák, lepények, tészták a kicsit spanyol és olasz vonalat megpendítve hozzák a mediterrán feelinget. Nagyon büszkék a burgereikre, mivel a bucikat is saját maguk készítik, és számos variációban megtalálhatjuk az étlapon. Hogy mennyire jól készítik, az is bizonyítja, hogy számos hely tőlük szerzi be a burger bucikat. Itt hívnánk fel a figyelmet a kacsaburgerre, mely messze földön híres: van benne kacsamáj, kacsamell hússzelet, és kacsamell húspogácsa.

Óhatatlanul fel kellett tenni a kérdést, hogy miként látják a fejlődésüket, és esetleg szeretnének-e a Duna másik oldalára is terjeszkedni. Kicsit rá is tapintottunk, mivel a Semmi Extra élményét nyilván szeretnék majd kiterjeszteni, de mindenképp maradva az őszinte, érthető és szerethető vonalon, amit eddig is képviseltek.

Semmi Extra: 1036 Budapest, Lajos utca 46. 

AirChef 

Fotók? Á Semmi Extra 

Írjon véleményt