“Marijuana illegal”? – Amikor kannabisz kerül az étlapra

Marihuánához jutni Kaliforniában sosem volt annyira egyszerű, mint most és ilyen kifinomult kulináris élményt sem nyújtott még. Kannabisz bárhol bárkinek A kannabisz tavaly óta legálisan használható orvosi okokból. Ma már gyakorlatilag el sem kell érte hagyni a házat, hogy hozzá jusson az ember: tizenöt perc alatt diagnosztizálhatnak valakit Skype-on keresztül, és olyan telefonos appok is

Gyere cipó, hamm, bekaplak, avagy a 300 ezer dolláros hamburger

A tudósok abban régen egyetértenek, hogy az állattenyésztésben alkalmazott táplálási módszerek nem elég hatékonyak, nem lehet a folyamatosan növekvő húsigényeket kielégíteni, szóval fenntarthatatlan. Előbb vagy utóbb nem lesz elég hús, és az állattenyésztésből fakadó környezetrombolás miatt is célszerű lenne más megoldást találni. Mondják, hogy az egyik megoldás az lehetne, hogy együnk kevesebb húst, de a bátrabbak

A Globalista Konyha nagy dobása: Michelin-csillagos francia séf Budapesten

Azt, hogy mi is a Globalista Konyha, már a legtöbben tudjuk: egy szenzációs gasztrokezdeményezés, nem mellékesen két szupertehetséges csaj fejéből pattant ki, aminek köszönhetően a világ minden pontjáról séfek érkeznek 2-3 napra Budapestre, hogy az itteni közönség is megismerhesse kreativitásukat. Eddig főleg Nagy-Britanniából érkeztek nem csak angol vendégséfek, hiszen a Globalista Konyha egyik létrehozója, Laufer

Március 20-án újra Macaron Nap – egy csomó újdonsággal!

Új koncepcióval jön a Macaron Nap március 20-án – a szervezők még fontosabbnak tartják a jótékonysági vonalat és ezúttal közvetlenül a cukrászdákba mehetünk a zsákmányért. Hatodik alkalommal rendezik meg Macaron Napot Magyarországon, a nemzetközi macaron napon, marcius 20-án. Az új koncepció lényege, hogy a nap eredeti, francia és New York-i megoldásaihoz hasonlóan: délelőtt 11 órától

Az amerikai éttermek aranykorának vége?

Az utóbbi években gasztronómiai forradalom zajlott le Amerikában, nyilván picit máshogy, mint amit itthon emlegetnek. A legtöbben már nem elégednek meg a gyorséttermek kínálatával vagy a fagyasztott ételekkel. Megjelent az igény a minőségi étkezésre, gombamód szaporodtak az olyan helyek, ahol gondosan válogatott hozzávalókból készült, színvonalas fogásokat szolgálnak fel. Ám ennek a jelenségnek is megvannak a

Fél lábbal Lyonban – Végső visszaszámlálás a Bocuse d’Or döntője előtt

Nincs olyan, hogy egy csapat azt mondja, mindennel elkészültek a versenyre. A magyarok sem tartottak túl sok pihenőt, éppen csak egy sajtótájékoztató erejéig álltak meg a döntő előtt. Tegnap hivatalosan is megkezdődött a visszaszámlálás az idén 30. születésnapját ünneplő Bocuse d’Or verseny lyoni világdöntőjére. A budapesti sajtótájékoztatón szemtanúi voltunk, amint a magyar csapat befordul a célegyenesbe.

Az én 2016-om – Gasztronómia vagy marketing?

Ez itt a kérdés. Szokás szerint összefoglaljuk az elmúlt évet kimondottan szubjektív szempontból, ezért előfordulhat, hogy valakit kihagyunk, másokat esetleg túlhangsúlyosan említünk. Máskor meg fordítva. A leglátványosabb gasztronómiai esemény, hogy Széll Tamás megnyerte a Budapesten megrendezett Bocuse d’Or európai döntőjét. Világraszóló győzelem, kétségtelen, az általános hazai gasztronómiára vonatkoztatható következményeit nem ismerjük pontosan, csak reménykedhetünk, hogy

Mit kattint a világ idén? – Főzős videók mindenhol

A főzős videók hatalmas nézettséget generálnak a Facebookon. A BuzzFeed Tasty nevű oldalát több, mint 77 millióan követik, és most a Bon Appetit is elindítja saját csatornáit – egyszerre hármat is. Egyre többen főznek a világhálón A Facebook-videókra épülő oldalak közül tavaly a  Tasty volt a legnépszerűbb, de a BuzzFeed Food is jól teljesített, ezek

Pezsgő mindenhol – magyar sikerekkel

Idén immáron pezsgőfronton sem maradtunk sikerek nélkül: a londoni Champagne és Pezsgő Világbajnokságon (CSWWC) a somlói Kreinbacher Birtok idén két aranyérmet is kapott, sőt, a díjátadón átvehette a 11 National Champions nagydíj egyikét. A Brut Classic 2011 Magnumért kapták meg a Best Hungarian Sparkling Wine trófeát, ugyanez a tétel két kategóriában Best in Class díjat

Így főz egy punk séf otthon – Anthony Bourdain sokszínű élete

Anthony Bourdain már budapesti látogatása előtt is eléggé népszerű volt az itthoni gasztrománok körében, hiszen népszerű szakácskönyvszerző, aki izgalmas televíziós filmsorozatokat is készít (Nem séfnek való vidék, Fenntartások nélkül).  A konyhafőnök vallomásaiból kezdett el derengeni, hogy milyen is az élet a konyhán, kendőzetlenül bemutatva a stresszt, a megcsúszást, és az öröm pillanatait is. Bourdain egy igazi

Az olimpia konyhai bajnokai – Sztárséfek főznek hajléktalanoknak

250 tonna – ekkora mennyiségű alapanyagból készül a riói olimpia 18 000 résztvevőjének (a sportolóknak, az edzőiknek és a különböző tisztviselőknek) egyetlen étkezése az olimpiai faluban. Ezt szorozzuk meg hárommal, hiszen mindennap kapnak reggelit, ebédet és vacsorát. 750 tonna élelmiszer naponta – de vajon mi lesz a maradékkal? Az olasz sztárséf Massimo Bottura előállt egy ötlettel, ami

Világelső lett a budapesti Jamie’s Italian!

A Jamie Oliver Group-on belül kiosztották az Év Éttermi Nyitása díjat, amelyet idén a Budavári Jamie’s Italian nyert el. Az elismerést egyértelműen a magyar egység kapta, hiszen a nyitás előtti és az azt követő közvetlen időszakban kimagaslóan teljesített, megelőzve a csoport indiai, szingapúri, hongkongi, holland, ciprusi, kanadai és brazil éttermeit. A díj odaítélésekor olyan szempontokat vettek figyelembe, mint

Vieira: megnyerheti Magyarország az európai döntőt!

A franciák korábbi világbajnoka, Serge Vieira szerint a magyar csapatnak nem elég a továbbjutásra pályázni, a végső győzelmet kell megcélozni a sikeres szereplés érdekében. Serge Vieira tartott már továbbképzést Bocuse d’Or indulóknak Szingapúrban, Ausztráliában, Észtországban, Spanyolországban és Svájcban is. A METRO Gasztroakadémia meghívására azért jött Budapestre februárban, hogy a hazai döntő hat indulóját a kihíváshoz