A Jamie Oliver Group-on belül kiosztották az Év Éttermi Nyitása díjat, amelyet idén a Budavári Jamie’s Italian nyert el. Az elismerést egyértelműen a magyar egység kapta, hiszen a nyitás előtti és az azt követő közvetlen időszakban kimagaslóan teljesített, megelőzve a csoport indiai, szingapúri, hongkongi, holland, ciprusi, kanadai és brazil éttermeit. A díj odaítélésekor olyan szempontokat vettek figyelembe, mint a motiváció, profi szervezettség, a minőségi munka és persze, hogy mennyire tudtak együttműködni a londoni központtal, konyhán innen és túl.
Erős kezdés
A Zsidai Csoport tehát csillagos ötösre vizsgázott idén májusban, mikor a Budai Várnegyedben megnyitotta Jamie Oliver budapesti éttermét, mely rövid időn belül a gourmet közönség kedvence lett. A díjat Jamie Oliver és Gennaro Contaldo adták át Zsidai Roynak, aki érthető módon nagyon lelkesen nyilatkozott:
“Fantasztikus elismerés, nem jutok szóhoz. Köszönöm minden kollégámnak és a vendégeinknek is, nélkülük ez nem jöhetett volna létre. Nagyon kemény munka áll a nyitás mögött és most már teljesen biztos vagyok abban, amit eddig is sejtettem: cégünk a nemzetközi gasztronómia élvonalában is megállja helyét.”
[…] valami végérvényesen megváltozott: évekkel később egykori mentoráltjával megalapították a Jamie”s Italiant, egy franchise rendszerben működő olasz étteremláncot, mely nemrég megnyitotta a Várban budapesti […]