Vacsora váratlan fordulatokkal

Bistro42 Esztergom

Az esztergomi 42 Restaurant & Bar két évvel ezelőtti nyitása óta többször változtatott már gasztrokoncepcióján. Fine dining stílusban készülő ételeiket a tálalás és a szerviz szempontjából is emeltebb módon prezentálják, nyár közepe óta kizárólag vacsoraidőben. A séf, Barna Ádám szerint most érett össze igazán a gondolat és a tartalom, mit tud igazán nyújtani a hely a vendégeknek. A változásnak köszönhetően így végre arra fókuszálhat,amire szeretne. A cél, hogy a vacsora folyamán valóban minden tányéron várja a gasztronómiáért rajongókat egy kis varázslat és valami váratlan.

 

Barna Ádám konyhája a hagyományokból merítkezik, miközben a nagyvilágról mesél. A világlátott séf az ételsor megalkotásakor nemcsak utazásaiból inspirálódik, de közvetlen környezetéből is. Olyan meglepetéseket rejt el az ételsorban, amelyeket csak a vacsora elfogyasztása során fed fel a vendégek előtt.

 

 

„Mindig is jellemző volt a konyhámra a kitekintés. Sokat, sokfele utazhattam, Magyarország mellett három országban éltem még, ahol rengeteg impulzus ért. Tapasztaltam az ázsiai, afrikai vagy grúz piacok hangulatát, nem ismeretlen számomra az európai csúcséttermek világa vagy a dubai nagyvilági életérzés. Ezzel párhuzamosan ott van az életemben egy klasszikus vidéki élet, a kora reggeli kertészkedés például a 42 Duna parti kertjében. Ez is ugyanúgy hat rám. Ennek a két dolognak a kettőssége most még hangsúlyosabban, szabadabban jelenik meg a kínálatban így, hogy csak az estékre és menükre koncentrálunk” – meséli Barna Ádám séf.

 

 

Elmondása szerint egy minden eddiginél izgalmasabb, vibrálóbb, élményközpontú konyha jött létre. Az élmény pedig együtt születik a vendéggel, mert minden fogásnak ő is konkrétan a részese, és nem csak annyiban, hogy megeszi, ami a tányérján van. „Amikor megnyitottunk két éve, még bisztróban gondolkodtunk. Majd bezárt az étterem és egy sokkal emeltebb, nagyvilágibb térélmény jött létre az átalakítás után. Márványasztal, réz és arany elemek csillogása a pultban, nehezebb, puhább kárpitok használata határozza meg a hangulatot. Drámaibb az összhang. Ehhez alkottam meg a gasztronómiai kínálatot” – mondja a kihívásról a séf. „A látszat és a valóság kettőssége vezérelt végig. Nem akarok minden titkot elárulni. De mi van, ha az asztalon lévő vázanem pusztán dekoráció? Ha a benne lévő növényre szükség van egy bizonyos ponton. Ha a vázában nem víz van, hanem egy mártás? Ha a kövek, nem is kövek? És még sorolhatnám. Szeretem a vendégek arcán látni a csodálkozást miközben haladunk előre az este folyamán.”

 

Tekintélyes múltú champagne ház választotta partnerének az esztergomi éttermet

A 42 Restaurant & Bar valóban még számtalan különleges, felfedezésre szánt elemet rejt magában. Az esztergomi étterem 2022-ben az egyik legnagyobb múltú birtok, a Charles Heidsick Champagne ház magyarországi hivatalos nagykövete lett. Ennek köszönhetően olyan tételek is elérhetők náluk, melyeket nem hoznak be másként a magyar piacra, és ha mégis, csak nagyon limitált mennyiségben. Idén 200 éves a ház alapítója, Amerikában illetve Franciaországban ezt komoly ünnepség kíséri. Magyarország sajnos a területe miatt nem annyira nagy piac a champagne házaknak, így kevesebb mennyiséget tud kapni, mint a többi ország. A ház magyarországi nagyköveteként a 42 kivételezett helyzetben van.

 

 

Koppenhága, Modena, Esztergom

“A világ más országaiban a legjobb éttermek nem csak az adott ország fővárosába koncentrálódnak” – fejti ki Varga Sándor, a 42 tulajdonosa, aki a séfhez hasonlóan szintén folyamatosan utazik „Igyekszem nagyon sok Michelin csillagos étteremben megfordulni a világon. Azt tapasztalom, hogy az, hogy milyen egy jó étterem vidéken és a városban, nem válik el annyira egymástól. Egy igazi világutazó nem címkézi az éttermeket ennek megfelelően. Mi a 42-vel nem a vidékiségre, mint egyfajta azonnali identifikáló tényezőre helyezzük a hangsúlyt. A mi vidékiségünk legfeljebb az irányítószámunkban jelenik meg. Nem az számít, hogy a 42 vidéken van, és ettől valamilyen. A minőségi élmény nyújtása a lényeg. Ez a világban a legjobb éttermek jellemzője, legyenek bárhol, akár nagyvárosban, akár egy kis faluban, akár Koppenhágában, akár Modenaban vagy a mi esetünkben Esztergomban” – foglalja össze a 42 filozófiáját Varga Sándor tulajdonos.

 

42 Restaurant & Bar címe: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 23. 

Facebook: 42 Restaurant & Bar

Írjon véleményt