Beérett és szintet lépett a Leo Bistro téli étlapja

Leo Bistro

A Leo Bistro alapvető koncepciója a kezdetektől fogva egy közérthető, nemzetközi bisztrókonyha. Az első időszakban sok megpróbáltatáson kellett keresztülküzdenie magát az új csapatnak, hiszen bár régi étteremről van szó, köztudott, hogy teljesen új kezekbe került. A pandémiai is megtépázta a kezdeti lendületet, amit pedig egy hídfelújítás is megfejelt. Annak ellenére azonban, hogy nem tudtak teljes erőbedobással egy „teljes kört futni”, a halmozottan hátrányos helyzetből mégis sikeresen kibontkoztak és virágoznak egyre szebben.

 

Legyőzött akadályok

Az akadályok lassan elgördültek, a csapat összeállt, így levonták a következtetéseket, ezeket felhasználva fejlődnek folyamatosan, és egyre jobban magukra találnak. Optimistán tekintenek a jövőbe, és a hídátadás után, december második felétől semmi sem állhat az útjukba, mint mondják, ha ugyanígy odateszik magukat, ahogyan eddig, annak meglesz a gyümölcse.

Ennek az összecsiszolódott, egy hullámhosszon pörgő csapatnak és az egymásra találásnak az eredménye az új étlap, melyen megtartva a jól működő elemeket mindenre rátesznek egy lapáttal és egyre kifinomultabbá tudják tenni az ételeket. Nem akarják fine dining irányba elvinni, de már beleférnek olyan apró részletek csiszolása is, amitől jó kisugárzású, ám gördülékenyebb, szofisztikáltabb tud lenni az egész tányér, beleértve a megjelenést, a konyhatechnológiát és a koncepciót.Összetett kísérletezés és alaposabb odafigyelés folyik a konyhában, hiszen az ördög a részletekben rejlik. Ha egy szóval kellene jellemezni, akkor érettebb lett az étlap.

 

 

Amilyennek lennie kell

Olyan klasszikusok jelentek meg, amelyeket mindenki ismer, de gyakran a „futottak még” kategóriát képviselik, és kezdenek méltatlanul feledésbe merülni. Ráadásul biztosan ezerszer ettünk már, de igazán jót vélhetően csak kevésszer. A Leo Bistroban épp ez a cél, hogy ezek a közismert és egykor népszerű ételek ismét felfussanak, elhessegessék a korábbi tapasztalatokból eredő rémes előítéleteket velük kapcsolatban, felülírva egy kellemes csalódással. Hogy olyanok legyenek, amilyennek lenniük kell: magas színvonalon, nem túlcsavarva, hanem egyszerűen, de kitűnően megvalósítva. Ilyenek a cordon bleu, a vadas borjúpofából, és a fantasztikus desszert, a feketeerdő torta. Vagy a túrós csusza, amit olyan sokféleképpen el lehet rontani, holott vannak kötelező penzumok, amelyektől nem lehet eltérni, ha igazi túrós csuszát akarunk csinálni, mondta szenvedélyesen gesztikulálva a bisztró séfje.

 

 

Népszerűsége miatt felkerült az állandó kínálatba egy korábbi ajánlat, a steak is, de télen visszatér a szarvasgerinc, a konfitált kacsacomb, a rozé kacsamell, illetve becsúszó szereléssel megérkezett egy rántott laskagomba is. A megjelenése többek között annak is köszönhető, hogy a tulajdonos vegetáriánus, ezért külön kérése volt, hogy legyen több a húsmentes étel. Ez egyébként a kezdetektől fogva erősen fókuszban volt, méghozzá úgy, hogy ez alapvetés legyen. Tehát aki bejön, az tudja, hogy itt mindig lesz kedvére való vega és vegán ajánlat, ami túlmutat a rántott karfiolon, sajton és a salátán.

 

 

Megosztó, de sikeres

És ha már gomba: nyitás óta levakarhatatlan kedvenc a gombaleves, ami nem mellékesen egy vegán fogás. Bár eleinte bizonytalanok voltak, hogy kell-e, de annyira betalált, hogy nem lehet lecserélni, különben követelnék a vendégek. Bár a gomba alapvetően megosztó, mégis  keresik és díjazzák, mert aki szereti, az odavan érte. Ugyancsak nagy sláger, ezért hozzá sem nyúltak és változatlan formában elérhető a Stroganoff bélszín mangalicasonkás krokettel.

Emellett viszonylag sűrűn változó ajánlattal készülnek, de nincs szigorúan betartandó, izzadságszagú szabály rá, amint valami kifut, vagy csökken az érdeklődés iránta, váltanak.

Összefoglalva dinamikus, gyors reagálású, széles körű és kellemes meglepetést okozó a Leo Bistro friss kínálata. Próbáljátok ki!

 

cím: Clark Hotel, Clark Ádám tér 1.

Facebook: Leo Bistro 

 

Írjon véleményt