A világ egyik legrangosabb borversenyén csaknem 840 tétel közül választották Magyarország legjobb vörösborának a villányi Bodor Borászat 2016-os Cabernet Sauvignonját. Bodor Bence borász szerint ismét fel kell hívni a figyelmet arra, mekkora élvezeti és gasztronómiai értéket képviselnek a villányi borvidékről származó vörösborok és rozék.
Magyarország legjobb vörösbora lett a Bodor Borászat 2016-os évjáratú Cabernet Sauvignonja a Winelovers Wine Awards 2023-as borversenyén, a világ egyik legrangosabb szakmai megmérettetésén. A vakkóstolón 839 versenyző tétel közül mindössze 4 érdemelte ki a Grand Gold-, azaz a Nagyarany-érmet: három aszú és Bodor Bence villányi vörösbora.
A Winelovers Wine Awards célja, hogy megtalálja Közép-Kelet-Európa legkiválóbb borait, és a nemzetközi piacra segítse őket. A borversenyre 14 országból érkeztek borok, az összesen 65 borszakértőből és borászból álló zsűri pedig 19 országot képviselt. Közülük többen is a Master of Wine cím birtokosai, valamint egy Master Sommelier is helyet foglalt közöttük, e zsűri véleménye alapján lett az ország legjobb vörösbora a Bodor Cabernet Sauvignon 2016.
Itt az ideje újra felhívni a figyelmet a villányi vörösökre
“95 pontot elérni egy ilyen borversenyen, és bekerülni az édes aszúk közé egy testes villányi vörösborral óriási szakmai elismerést jelent. Nekem ösztönzés, a fogyasztóknak pedig útmutatás, egy olyan időszakban, amikor világszerte és Magyarországon is csökken a vörösborfogyasztás. Bár tényleg jó sörözni is, koktélozni is, de az mindig ugyanazt az élményt adja, a boroknál viszont minden évjárat egyszeri, megismételhetetlen kaland. Készítésben és kóstolásban is” – véli Bodor Bence borász, a Bodor Borászat alapítója.
Szerinte a Covid-sújtotta évek és az elmúlt időszak drasztikus költségnövekedése után újra fel kell hívni a figyelmet arra, mekkora élvezeti és gasztronómiai értéket képviselnek a villányi borvidékről származó vörösborok és rozék. A vendéglátás szereplőinek és a nagyközönségnek a támogatására is szükség van most ahhoz, hogy a hazai bortermelők a jövőben is megfelelő színvonalon folytathassák a munkájukat, és egyre kiválóbb évjáratokkal állhassanak elő.
Karakteres elegancia
“Villányban, 2016-ban jött tavaszi fagy, nyári hideg és vízözön is. Talán pont ez a küzdelmes sors és a sok figyelem adja ennek a Sauvignonnak a csodálatra méltó karakterességét és eleganciáját. Ez az bor sok mindent megtestesít, amiben hiszek. A legfontosabb ezek közül, hogy igenis megtérül, ha az ember a nehézségek közepette sem alkuszik meg, és egy fikarcnyit sem enged a minőségből. Nálunk egyébként állandó vita a családban, hogy melyik a zászlóshajónk: a Cabernet Franc vagy a Sauvignon – ezzel a díjjal utóbbi most egyértelműen vezet” – mondja Bodor Bence a Magyarország legjobb vörösbora díjat elnyerő Bodor Cabernet Sauvignon 2016-ról.
A diósviszlói Nagydomb-dűlő különleges mikroklímája
A Bodor Borászatot a kétezres évek elején Bodor Bence alapította. Ma 10 hektáron gazdálkodik, jórészt saját telepítésű ültetvényén a villányi borvidék nyugati részén, a diósviszlói szőlőhegyen kékfrankossal, merlot-val, cabernet sauvignonnal és cabernet franc-nal. Részben a Nagydomb-dűlő különleges mikroklímájának, részben Bodor Bence innovatív, ugyanakkor rendkívül precíz szakmai munkájának köszönhető, hogy a Bodor borokat rendszeresen díjazzák.
Csak néhány az elmúlt évek terméséből: a 2016-os Cabernet Sauvignont tavaly a XXIX. Jakab-hegyalja Borversenyen Nagyarany-éremmel és Óbor Nagydíjjal, a 41. Országos Borversenyen Ezüstéremmel jutalmazták. A 2022-es Bodor Rosé a XXX. Jakab-hegyalja Borversenyen a Legjobb Rosébor Nagydíj 2023 címet nyerte el, de Aranyérmes lett a XXXVIII. Szent György-napi Borversenyen is, a Winelovers Wine Awards 2023-as borversenyén pedig Bronzéremmel tüntették ki.
Ami a borkészítés folyamatát illeti, Bodor Bence folyamatosan követi a legújabb nemzetközi trendeket, és a szőlészet területén is kizárólag a legkiválóbb alapanyagokkal dolgozik.
Borgyári Capriccio és Dióhéj Vendégház
2022 őszén nyílt meg a Bodor Borászat 3 szobás Dióhéj Vendégháza Diósviszlón, nem messze a kivételes fekvésű szőlőültetvénytől. A Dióhéj nem csak szállásként, hanem borkóstolók helyszíneként is funkcionál.
A Borgyári Capriccio pedig egy rendhagyó, stand uppal egybekötött egyedi borkóstoló, ami a Bodor borok mellett azt is bemutatja, milyen gyökerei vannak a borásznak. Egyszerre kulturális és kulináris mulatság – egy színésszel és egy borásszal, akik az előadás részei közt a közönséggel beszélgetnek a borokról, savakról, ízekről, az élet kis és nagy dolgairól.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra