Szeptember 13-án különleges és szívmelengető eseményre várták az érdeklődőket a felújítás alatt álló VakVarjú Buda étteremben: több mint 150 törzsvendég kedves gondolataival és fotóival megtöltött időkapszulát rejtettek el a talapzatban.
Az időkapszulába belekerültek még az étterem felújításával kapcsolatos gyermekrajzok, VakVarjú LEGO, az Újbuda újság legfrissebb és a renoválásról korábban hírt adó száma, a vendégektől kapott több mint 100 életkép, valamint az elmúlt 15 év meghatározó pillanatairól készült fotók is.
Tizenöt év után megérett egy komoly átépítésre kedves vendéglő, amely a VakVarjú étteremcsalád legelső egysége volt, árulta el közleményében Semsei Rudolf tulajdonos, aki Újbudán nőtt fel és ott is él, így a budai VakVarjú különösen közel áll a szívéhez. Mint mondta, éppen ezért nem is volt kérdés, hogy amikor megérett az idő a felújítására, pénzt és energiát nem sajnálva azonnal belevágtak modernizálásába.
A tervek szerint 2024 januárjában megnyíló modern étteremben közel megduplázódik a férőhelyek száma, illetve ez lesz az első teljesen akadálymentesített VakVarjú étterem, ahol a kerekesszékes vendégek is teljes biztonságban és kényelemben érezhetik magukat. A hozzáépített hatalmas üvegfelületeknek köszönhetően letisztult és világos beltér fogadja majd a vendégeket, és a szintén üvegfallal elválasztott látványkonyha mindennapjaiba is beleshetünk majd. Nyáron tágas teraszon élvezhetjük a szinte emblematikusan bájos és kedves miliőt, amely természetesen a felújítás után ugyancsak változatlanul megmarad. Ahogyan az ételek stílusa, árszínvonala is.
„Januártól továbbra is élő zongorajáték, gyereksarok és megújult belső játszótér várja a törzsvendégeinket és a minket most felfedezőket, de reméljük, hogy a komfortosabb és modernebb kialakításnak köszönhetően még magasabb szintű vendégélménnyel tudjuk megajándékozni őket. Az ő kényelmükre törekedtünk, de a mai világban egyre fontosabb a jó és szerethető munkakörnyezet kialakítása is, ezért kollégáink a nyitás után klimatizált, csúcstechnológiás konyhában dolgozhatnak majd” – árulta el a tulajdonos.
(Fotók: Vakvarjú Buda)
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra