A konyha komoly üzem, ahol szigorú a táncrend: nincs helye bizonytalan mozdulatoknak. Aki ide belép, az felcsapó gőzre, fröccsenő olajra és hangos vezényszavakra számít, nem pedig egy szépségkirálynőre.
A szép és a séf
Persze nem véletlen nyitottunk be, egy szerda délután a XII. kerületi Mezzo Music Restaurant konyhájára, de még így is meglepő látvány, ahogy a legszebb európai hölgynek választott Kocsis Korinna segédkezik Könczöl Ferencnek. Legalább is ez a látszat. Miss Earth Hungary éppen egy bécsi szelet betálalását végzi: nagy ügygonddal tölti 80%-ig krumplisalátával a tálat, majd helyezi a hús mellé a tányérra. Mivel a felszolgáló már ott áll a melegen tartó túloldalán a séf közbelép, és a végső garnírozást pár határozott kézmozdulattal elvégezi. A Mezzo vendégeinek egyik állandó kedvence indul el végső útjára, Ferenc pedig Korinna felé fordul: „Meg akarsz tanulni tonhalat sütni?”
Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a 25 éves lány „szakmai” gyakorlatra érkezett. A tökéletes mosolyú szépség nem ügyetlen, ha az lenne, akkor nem kapna gyakorlatozásra vörös tonhalat, amiről tudjuk, hogy tízezer körül van kilója. A serpenyőben sistergő olajba lehet nézni, de rá nem. A hal húsa egyenletesen fehéredik, miközben balzsamecettel bolondítják meg, majd a visszamaradó zsiradékból vajjal és zöldségalaplével szaftot kavarnak. Ez segít, amikor Korinnának nem sikerül felvágni a halat, amelynek egyenetlen szeleteit jótékony módon takarja be a mártás. Jól jön a trükk a háznál, meg az apró alapfortélyok is, például, hogy a salátákkal mindig érzékien kell bánni, hogy légiesek maradjanak. Jöhetnek a díszítéshez szeletelt zöldségek a jeges vízből, és a céklakrém pöttyök a tányér szélére. Ez már nemcsak tálalási gyakorlat volt, ez Korinna első önálló éttermi tányérja.
Magyar konyha, spanyol beütéssel
Aki most vadul bújni kezdi a netet, hol lehet a modell főztjét megkóstolni, azt el kell keserítsük: Kocsis kisasszony egyelőre csak otthon főz, de nem zárja ki, hogy képernyőn egyszer még megmutatja, mire képes a konyhában. Korinna korábbi párjával Spanyolországban élt, és ez meghatározó volt az ízlése alakulásában, kedvencei a halas ételek, főként a gambas pil-pil.
Persze hagyományos magyar családi ételeket is főz, és mindig nagy izgalommal várja a spárgaszezont, mert ezt a zöldséget minden formájában imádja elkészíteni és fogyasztani. A főzésben az alkotás folyamatát, a kreativitást szereti a legjobban. Sokszor nem receptből, hanem a rendelkezésre álló alapanyagokból dolgozik, és vásárolni is legtöbbször lista nélkül megy, hogy a piacon vagy a közértben találja ki a menüt. Imádja a tésztákat, de modell karrierje miatt még egy olasz étteremben is vissza kell fognia magát. Főként a sovány húsokat, rizst és a zöldségköreteket részesíti előnyben.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra