Budapesttől mindössze egy kőhajításra, a beszédes nevű Szerelem völgyben bújik meg az egyik kedvenc éttermünk, a Bálint Borárium. A tulajdonosok, Bálinték mindent tető alá hoztak, amiért érdemes kocsiba/biciklire/vonatra vagy motorra pattani. Sparhelten készült ételek, zamatos borok és gyönyörű kilátás vár Pázmándon, a zenei aláfestést pedig a csicsergő madarak biztosítják.
A Bálint Borárium valószínűleg annak (is) köszönheti immár kerek 10 éve tartó töretlen népszerűségét, hogy az idő és a közönség formálta a környék egyik legszerethetőbb éttermévé. Az alapvetően budapesti székhelyű tulajdonos, Gyuri eredeti szakmáját tekintve népművelő és a fővárosban foglalkozott különböző zenekarokkal és rendezvényekkel. Mivel bolondul a Volkswagen bogarakért, alapított egy rajongói klubot, aminek az éves találkozóiért is ő felelt. Velence-tó felé akkor kezdett kacsingatni, mikor ehhez keresett megfelelő helyszínt, míg végül mentehetetlenül beleszeretett a térségbe. Foglalkozott itt strandüzemeltetéssel, állóhajót alakított át étteremmé, majd az időközben elvégzett sommelier képzés megszülte az igényt egy saját borospince iránt. Hosszas keresgélés után egy 1700-as években épült papi-birtokon találtak rá a rendkívül romos állapotban lévő, 50 nm-es dézsmapincére, amiben meglátta a fantáziát. Egy vidékfejlesztési pályázatnak (és rengeteg hitelnek) köszönhetően nemsokkal később megnyitották kapuikat, bár akkor még nem étteremként. Gyurinak szívügye volt a környékbeli borászatok és kis pincék felkarolása, így kezdetben tematikus boresteknek adtak otthont. Aztán ahogy egyre népszerűbbek lettek, adta magát az étterem gondolata, pedig kezdetben csak abban voltak biztosak, hogy nem akarnak vendéglőt üzemeltetni. Szerencsére nem sokkal később megadta magát „közönségnyomásnak” és a hely hangulatához tökéletesen passzoló, sparhelten készült ételekben látták meg a piaci rést. A téma szakértőjével, a közelben élő Jutka nénivel kezdtek neki az étlap megálmodásának, a savanyúság pedig a mai napig az ő kamrájából érkezik.
A Bálint Borárium nemcsak étterem, hanem közösségi tér
Hiába a rengeteg finom étel és szezonálisan változó menü, ezt a helyet mégis a sokféle program, vendég és koccanó borospohár teszi azzá, ami. Az egykor romos pincén lévő birtokot szép lassan teljesen felújították. 2000 tőből ültettek levendulát, amiből Gyuri felesége, Cili készít 100%-ban természetes kozmetikumokat, a fűszereket, zöldséget az épület mellett található biokertből szüretelik, valamint az itt kapható szörpöket és mustokat is maguk készítik, kizárólag a közelben termő kincsek felhasználásával. Az olyan tematikus időszakok, mint a Márton-nap, a húsvéti készülődés vagy az advent már hetekre előre betelnek, így, ha ilyenkor szeretnétek megtapasztalni a Bálint Borárium semmihez sem fogható vendéglátását érdemes jó előre foglalni. Céges csapatépítő vagy menyegző a láthatáron? Náluk idilibb helyszínt keresve sem találtok, nem véletlenül népszerűek náluk az ilyen típusú rendezvények is, ráadásul már arra is van lehetőség, hogy – korlátozott létszámban ugyan -, de itt töltsétek az éjszakát. Másnap pedig a madarakkal együtt ébredhettek és köszönthetitek a napfelkeltét, aminek az emléke minimum 3 irodában töltött hétre kitart.
Konfitált különlegességek, ahogy a mama csinálná
Na, de most már tudom, hogy csak arra vagytok kíváncsiak, hogy mit lehet itt enni, igaz? Semmi különöset, csak a térség LEGJAVÁT, így nagybetűvel. A húsokat szinte kivétel nélkül lehetőség szerint a környékbeli gazdáktól szerzik be, a chiliszószt, a lekvárokat pedig Gyuri maga készíti. Új séfjük, Tóth Zoltán élelmiszeripari mérnök végzettségének szellemében gondolja újra az olyan békebeli recepteket, mint a konfitált kacsacomb mustmézzel és párolt almával vagy a rozmaringos báránycsülök, ami burgonya és zöldborsópüré társaságában lesz őrülten finom. A fűszerezésben a „kevesebb több” -elvét vallják, így nem esnek túlzásba, a húsok saját aromáját szeretnék megmutatni, így inkább a köret fronton játszanak az ízekkel és textúrákkal. Számomra szuperszimpatikus, hogy a bár messze nem a vegetáriánusok a célközönségük, az ő szemüket se szúrják ki az unalomig ismert grill sajt + kevertsaláta kombóval. Ők itt olyan ételek közül válogathatnak, mint a sültkarfiollal készült csicseriborsócurry vagy a pirított gombás, savanyú káposztás csuszatészta fokhagymás-kapros-juhtúrós tejföllel, amitől szerintem a legelhivatottabb húsevőnek is 12 másodperc alatt futna össze a nyál a szájában. Desszertekből Szendrey Júlia kiflikohója kihagyhatatlan, ugyanis amellett, hogy almával és szilvalekvárral sül tökéletesre, a végén házi vaníliasodóval tálalják, ami szerintem már így leírva is kimaxolja a marketinget. Italok közül a házi szörpök egyértelműen kihagyhatatlanok és a már korábban említett régiós borokat is érdemes megkóstolni. Annál is inkább mert itt csupa olyan kis pincészet tételei sorakoznak, amivel a kereskedelmi forgalom nagyjából soha nem fogtok találkozni, hiszen nem érik el azt a mennyiséget, amivel ott lehetnének a polcokon, ellenben fantasztikusan finomak. Borlap természetesen van, de a legjobb, amit tehettek, ha rábízzátok magatokat Gyurira vagy valamelyik felszolgálóra, akik az ételválasztás és egy pár perces beszélgetést követően egész biztosan a legjobbat fogjákajánlani.
Most, hogy többszöri személyes tapasztalatomnak köszönhetően őszintén az egekig magasztalhattam ezt a helyet, remélem nem kérdés merre kirándultok legközelebb és hova szól majd az asztalfoglalás – bízzatok bennem – itt nem fogtok csalódni!
cím: Szerelemvölgyi út 1026/1 hrsz., Pázmánd
Facebook: Bálint Borárium
fotók: Bálint Borárium
szerző: Bercely Judit
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra