Az olasz zsűri sem tudott belekötni a magyar pizzába

Balázs Attila

A Balázs Attila, Muntyán Stella és Brenner Róbert alkotta csapat egyedüli magyar indulóként vett részt az olaszországi pizza világbajnokságon. Őrületesen szép eredményeket értek el, és remek visszhangja volt a kreációiknak az egyik legrangosabb versenyen, ahol 43 ország több mint 500 (természetesen többségében olasz) séfcsapata mérte össze tudását és kreativitását.

 

 

A pátyi Cukorborsó csapata kedden három, szerdán pedig egy kategóriában indult. A klasszikus margheriták versenyében megkötés és szigorú szabály, hogy San Marzano paradicsommal kell készülnie, Balázs Attiláékénak pedig a különlegessége az volt, hogy magyar paradicsommal készült. „Van egy magyar paradicsommanufaktúra, akik itthon ültették, és forgalmazzák a San Marzano paradicsomot. Kíváncsi voltam, hogy az olasz zsűritagok észreveszik-e, mert ilyennelmég biztosan nem találkoztak. Kóstoltam néhány más versenyző szószát, de ízre nem volt különbség, úgyhogy jól vizsgázott magyar alapanyag, jó érzés, hogy egy hazai termelő is tud olyat, mint az olaszok. Végül a több száz indulóból a 72. helyen végeztünk ebben a megmérettetésben, ami szép eredmény” – mesélte a pátyi pizza mestere.

 

 

A nagyon bubis, levegős szélű canotto stílusú pizzák versenyébe is beszálltak, ahol szintén egy nem mindennapi variációval rukkoltak elő. „Egy fekete fokhagymás alapú pizzával indultam, rajta szilvapálinkás párolt lilakáposzta,szintén pálinkába áztatott mazsola, pármai sonka, parmezán chips és bazsalikom volt. Ez nagyjából már összeállt a fejemben korábban, de néhány dolgot a verseny előtt finomítottunk. Például készítettünk szárított vargányából port, amivel a végén megszórtuk, és a mazsola is az utolsó pillanatban ugrott be. Először bele akartam főzni a káposztába, de ahogy kóstolgattuk, úgy döntöttünk, legyen külön. Kicsit elrugaszkodtam a földtől meg a valóságtól, de talán ennek is köszönhető, hogy a középmezőny elejére sikerült bepozícionálni magunkat, ami elsőre igen jó eredmény.”

 

 

Ráadásul ez a két variáció már szerepel a Cukorborsó étlapján, a versenyre apró finomításokat eszközöltek rajta.

A harmadik összecsapásban egy gourmet pizzát kellett készítenie a résztvevőknek, a magyar csapat egy extravagáns, lila-sárga színekben pompázó, sárga céklakrémes vegetáriánuspizzát sütött. A sajt mellett került rá céklakaviár tápiókagyöngyből, amit céklalével és Cabernet Sauvignonnal színeztek, és természetesen az ízét is átvette, egy holland kakaós dióropogós és etyeki kecskesajt. „Próbáltam minél több helyi terméket kivinni, megmutatni a magyar alapanyagok nagyszerűségét. A pizzát végül egy balzsamecettel, citrusokkal visszaredukált kávéparfümmel és Sauvignon Blanc-ból készített parfümmel fújtam be, majd sorrentói citromhéjat reszeltem rá, hogy megadja a savasságát. Külön elismerés volt, hogy az egyik zsűritag kitette a saját Instagram-oldalára is. Amikor megláttam, írtam neki egy üzenetet, és megkérdeztem, hogy mi a véleménye. Azt mondta, nagyon jó az út, amin járunk, és nem tud belekötni a pizzánkba. Ez hihetetlen elismerés volt, és vele is olyan kapcsolatban maradtunk, hogy bármikor kérdezhetek tőle, és akár kimehetek hozzá tanulni” – mesélte tovább az élményeiket Balázs Attila.

 

 

Ez a kreáció a 33. lett, ami szintén szép eredménynek számít, így biztos, hogy hamarosan a pátyi pizzéria kínálatában is megtaláljuk.

Szerdán a klasszikus kategóriában egy kék algaporos, tejszínes-mascarponés pizza készült a pátyiak kemencéjében, füge chutney-val, pármai sonkával. Jelen pillanatban is még fut egy online szavazás egy különdíjért, ahol a magyar pizza is még versenyben van, sőt, mi több, az első helyre kúszott fel a minap. Ahogyan az sejthető volt, minden kategóriában az első három helyezést olasz pizzaséfek érdemelték ki. „Érdekes volt, mert láttuk az egyik kategória győztesét, ez egy gesztenyés pizza volt erdei gyümölcsös majonézzel, radicciocsírával. Nem volt valami mutatós, de ízre biztosan olyan komplex, hogy meggyőzte a zsűritagokat.”

 

 

Rengeteg üzenetet kaptunk, hogy drukkoltak nekünk, láttak a tévében, és gratulálnak, büszkék ránk, örülnek, hogy Páty hírnevét öregbítjük. Nekünk is hatalmas öröm, hogy külföldön, a pizza hazájában is elismerték, hogy jó, amit csinálunk. Remélem, hamarosan Páty világszerte ismert lesz a pizzájáról.”

Írjon véleményt