Sárközi Ákos nagy álma? Egyszer leülni a zongorához, és eljátszani egy Chopin-darabot

Sárközi Ákos

Új étterem a Time Out Marketben, a Borkonyha és a Textúra találkozása, egy harmadik csapat felépítése, színház, képzőművészet és egy még beteljesületlen zenei álom. Sárközi Ákossal beszélgettünk – és végül jóval messzebbre jutottunk annál, mint hogy mi kerül a Fúzió tányérjaira.

 

Sárközi Ákossal eredetileg az új étterméről találkoztunk beszélgetni. A Fúzió by Textúra & Borkonyha néhány nappal korábban nyílt meg a Corvin Palace-ban működő Time Out Market Budapestben, így lett volna miről kérdezni akkor is, ha szigorúan a konyhánál maradunk.

 

De nem maradtunk.

Szóba került a család, a gyerekek főzése, a színház, a képzőművészet, az inspiráció és az is, hogyan lehet egy emléket ízzé formálni. Aztán egyszer csak előkerült a zene – és vele egy olyan álom, amelyről saját bevallása szerint kevesen tudnak. „Nekem az a nagy álmom, hogy zongorista legyek.” Soha nem zongorázott. Egyszerűen szeretne leülni egy zongorához, és eljátszani például egy Chopin-darabot. Amikor megkérdezzük, mikor kezd el tanulni, gondolkodás nélkül felel: „Soha, mert nem lesz rá idő.” A válasz könnyednek tűnik, de pontosan leírja azt az életet is, amelyben jelenleg három étterem, új munkatársak, színházi és művészeti projektek, utazások, vendégszereplések és a család fér el egymás mellett. Rendszer viszont kevésbé.

 

Két étterem közös nyelve

A Fúzió nevében tulajdonképpen benne van a válasz arra, milyen kapcsolatban áll az új hely a Borkonyhával és a Textúrával. Nem próbálja letagadni a származását, és nem akar teljesen új gasztronómiai személyiséget kitalálni magának. Az étlapon tudatosan jelennek meg olyan fogások, amelyek valamelyik étteremben korábban már megtalálhatók voltak. A cél nem az volt, hogy elszakadjanak a két konyha múltjától, hanem éppen az, hogy egy helyen mutassák meg mindkettőt. „Ha megnézed a Time Outban az éttermünk nevét – Fúzió by Textúra & Borkonyha –, akkor ezzel tulajdonképpen mindent el is mondtam.” A Borkonyha fegyelmezettebb, letisztultabb gondolkodása és a Textúra játékosabb természete itt kötetlenebb formában találkozik. A Fúzió azonban nem a két étterem kicsinyített mása, hanem önálló egység saját csapattal és saját működéssel. Az új helynek különös pozíciója van a Marketen belül. Oda érkezett, ahol korábban Rácz Jenő koncepciója működött, és mivel ebben az időszakban egyedül a Fúzió számított új szereplőnek, a figyelem sem oszlott meg több frissen nyíló étterem között. „Most rajtunk volt a fókusz. Rácz Jenőék helyére érkeztem, így jelenleg én vagyok az új.” Ebben egyszerre van lehetőség és teher. Az első napok érdeklődése kiemelkedő volt, sok vendéggel és rengeteg kiadott étellel. Ákos mégsem akar néhány erős napból messzemenő következtetéseket levonni. Az igazi kérdés szerinte az, visszatérnek-e a vendégek, és képes lesz-e a csapat hosszabb távon is megtartani ugyanazt a színvonalat. „Az tény, hogy fel kell kötni a gatyát, mert nagy az érdeklődés.”

 

Nem konkurensek egy fedél alatt

Egy gasztronómiai piac könnyen válhatna tizenegy különálló étterem versenyterévé. Ákos azonban másként gondolkodik a Time Out Marketről. Szerinte az itt működő helyeknek nem ugyanazért a fogásért kell megküzdeniük. Nem az a cél, hogy huszonöt helyen legyen gulyásleves, majd a vendég eldöntse, melyik a legjobb. Sokkal érdekesebb, ha minden étterem a saját karakterét mutatja meg: az egyik ázsiai, a másik olasz vagy francia, valaki kortárs fine diningban gondolkodik, más pedig a piros kockás terítős magyar bisztró világából indul el. „Nem egymás konkurenciái akarunk lenni. Az a cél, hogy mindenki a saját maga által megálmodott ételekkel érjen el sikert.” A Time Out Market közben egyfajta első találkozás is lehet. Aki itt megkóstol valamit a Fúzió kínálatából, később talán kíváncsi lesz arra is, milyen a Borkonyha vagy a Textúra a saját közegében.

 

 

Akkor működik jól, amikor a séf nincs ott

Az új helyhez tíz új munkatárs érkezett. A Market a hét minden napján, déltől estig működik, vagyis eleve kizárt, hogy Sárközi Ákos minden pillanatban személyesen legyen jelen. A célja nem is ez. Az első időszakban mégis sokat dolgozik együtt a csapattal. Nem azért, hogy állandóan ellenőrizze őket, hanem hogy megmutassa, ő maga mennyi munkát hajlandó beletenni. Pakol, jelen van a konyhán, és ugyanazokat a feladatokat is elvégzi, amelyeket másoktól vár el. „Ha látják, hogyan állok hozzá, és én mennyit rakok bele, akkor jogosan várhatom el tőlük ugyanezt. Ha én ötvenévesen meg tudom csinálni, akkor próbálja meg ő is.” Ez azonban csak az első lépés. Egy étterem nem attól működik jól, hogy a séfje állandóan ott áll mindenki mögött. „Azt szeretném, hogy ne akkor működjön minden, amikor itt vagyok, hanem akkor működjön a legjobban, amikor nem vagyok itt.” A Borkonyhában vannak olyan kollégái, akikkel több mint tíz éve dolgozik együtt. A Textúrában szintén kialakult egy önálló, erős csapat. A Fúzióval most – ahogy ő fogalmaz – a harmadik generáció nevelése kezdődött el.

 

 

Nincs reggeli rutin, mert nincs két egyforma nap

Amikor megkérdezzük, hogyan kezdődik egy átlagos napja, a válasz rövid: „Nincs reggeli rutinom, mert az én életembe nem fér bele a rendszer.” Nála nincs hétfőtől péntekig tartó, előre kiszámítható munkarend. Amíg kisebbek voltak a gyerekek, legalább a reggeleknek volt biztos pontjuk: korán kelt, vitte őket iskolába. Ma már nagyobbak, önállóbbak, így ez a rendszer is fellazult. A napok egymásba folynak. Találkozók, pakolás, éttermi munka, családi feladatok és újabb helyszínek követik egymást. Sokáig a vasárnap jelentette számára az egyetlen biztos megállást, mert akkor mindkét étterme zárva tartott. A Time Out Market azonban vasárnap is nyitva van. Otthon szívesen átengedi a konyhát a feleségének, Évinek, és kifejezetten szereti az egyszerű ételeket. Állítása szerint nem szól bele a főzésbe – legfeljebb egy-egy szemvillanással, amit otthon már mindenki pontosan ért. A gyerekek is egyre gyakrabban készítenek maguknak ételt. Más ízeket szeretnek, mást nem esznek meg, és egy idő után a szülő joggal mondhatja: akkor most mindenki főzze meg azt, amit szeretne. Ákos erről látható büszkeséggel beszél, de séfként sem akar rátelepedni a gyerekeire.

 

Egy étel, amely az első csókra emlékeztet

Sárközi Ákos életében a gasztronómia régóta nem kizárólag éttermi működést jelent. Színházi előadásokban vesz részt, amelyekben a fogások nem egyszerű kísérőelemek, hanem a történet részei. Egy-egy jelenethez, érzelemhez vagy emlékhez kell ételt alkotnia. Ilyenkor nem kész receptekből indul ki. Előfordul, hogy egy rendezői gondolatot kap: milyen lehetett az első csók, és hogyan lehetne annak emlékét egyetlen falatban megfogalmazni? Kívül roppanjon, belül olvadjon. Legyen benne valami meglepő, egyszerre sós, édes és kissé pikáns. A nézők és a színészek ugyanabban a pillanatban kóstolják meg, az étel pedig néhány másodpercre összeköti a színpadon történteket a saját emlékeikkel. Ákos feladata ilyenkor az, hogy az érzelmi instrukciókat alapanyagokra és konyhatechnológiákra fordítsa le. Nem azt kérdezi elsőként, mi legyen a tányéron, hanem azt, milyen érzést kell előhívnia annak, aki megkóstolja. A színházi munkában a gazdasági gondolkodás is másként működik, mint egy étteremben. A Borkonyhának, a Textúrának és a Fúziónak természetesen fenntarthatóan kell üzemelnie. Egy művészeti projekt azonban nem ugyanebből a számításból indul el. „Ami színház, játék vagy művészet, azt nem gazdasági, hanem művészeti szempontból rakom össze. Ott azt akarom megmutatni, amit az előadásban gondolok.”

 

 

A csirkeláb és a kreativitás

A kreativitás szót a gasztronómiában könnyű túlhasználni. Gyakran elég hozzá egy drága alapanyag, szokatlan tálalás vagy bonyolult technológia. Sárközi Ákos számára azonban nem ettől válik valami kreatívvá. „Egy bélszínt mindenki jól meg tud sütni. Mutasd meg inkább, mit tudsz egy csirkelábbal.” A gondolat nem a luxusalapanyagok ellen szól. Inkább arról, hogy egy kiváló minőségű homár vagy bélszín már önmagában jelentős előnnyel indul. Az igazi alkotói munka ott kezdődik, amikor egy hétköznapi vagy alulértékelt alapanyagból kell olyan ételt készíteni, amelyre a vendég másnap is emlékszik. Ha egy olcsó csirkelábból sikerül maradandó fogást alkotni, az Ákos szemében nagyobb kreatív teljesítmény lehet, mint hibátlanul megsütni valamit, ami eleve különleges.

 

Az inspiráció nem kér időpontot

Sárközi Ákos szinte bármiből képes inspirálódni. Egy beszélgetésből, hangulatból, illatból, zenéből, műalkotásból vagy egy utazás közben látott tárgyból. Egy portugáliai családi nyaraláson betértek egy kiállításra, ahol egy nagyméretű installáció ragadta meg a figyelmét. A különös formákból később egy tányér ötlete született meg. Hazatérve leült egy tervezővel, elmondta, mit látott, majd közösen elkészítették azt a tárgyat, amelyre később étel kerülhet. Nem lemásolta a kiállításon látott művet. A forma emléke ment vele tovább, majd egy másik közegben, más funkcióval jelent meg újra. „Az inspiráció bárhonnan jöhet.” Ebben fontos szerepe van Évi képzőművészeti munkájának is. Közös projektjeikben előfordul, hogy Ákos egy festményből indul ki, máskor Évit inspirálja egy elkészült étel. Ákos menedzserként is részt vesz felesége művészeti pályájának alakításában, kiállításokat szervez, és közben egy olyan önálló tér gondolatával foglalkozik, ahol a gasztronómia és a képzőművészet nem egymás dekorációja lenne.

 

 

Food art gallery – így nevezi az elképzelést.

Egy hely, ahol ételeket készíthet, kiállításokat lehet rendezni, művészeket, fotográfusokat és szobrászokat lehet meghívni, és ahol a találkozásokból új munkák születhetnek. Nem hagyományos étterem és nem hagyományos galéria, hanem közösségi alkotótér. Hogy mikor valósulhat meg, arra egyelőre nincs válasz. Az ötlet azonban már létezik.

 

Egyszer talán mégis megszólal a zongora

A beszélgetés végére a Fúzió már nem önmagában áll előttünk. Sokkal inkább része annak a világnak, amelyet Ákos évek óta épít maga körül: éttermek, emberek, művészek, színházi jelenetek, emlékek és ízek kapcsolódnak össze benne.

 

Talán ezért olyan beszédes a zongora is.

Egy séf, aki egész életében alapanyagokkal, ízekkel és textúrákkal fejezte ki magát, szeretne egyszer megtanulni egy másik nyelven is. Fiatalabb korában gitározott valamennyit, egy Metallica-számot ma is el tudna játszani – legalábbis ezt mondja nevetve –, a zongora azonban egyelőre megmaradt álomnak. Most még azt állítja, soha nem lesz rá ideje. Aztán hozzáteszi, hogy hamarosan ötvenéves lesz, és egyetlen számot azért talán mégis meg lehetne tanulni. Mi pedig valamiért azt érezzük, hogy ezt az álmot még nem érdemes befejezett történetként kezelni.

 

web: Sárközi Ákos 

még több gastroguide:Exkluzív interjú Sárközi Ákossal