Van annak tíz éve is, hogy nyitott raviolit ettem a Pierrotban, szép volt, jó volt, de talán túlzottan szaftos. Ugyanezt ette mellettem Roger Moore is, aki viszont tetszésének adott hangot, és felém fordulva, az én helyeslésemet is elvárta volna. Zavaromban persze alig jutottam szóhoz, krákogtam valamit, és azóta minden nyitott raviolit nagy tisztelettel köszöntök.

Nyerő páros: új design, régi séf

Több metamorfózisát láttam már a Pierrotnak, de talán a mostani nyerte el leginkább a tetszésemet. Határozott bisztrógúnyát öltött, könnyített, lazított bútorzattal, mintha csak kinyílt volna a tér, a boltíves mennyezet ölelésében jóleső érzés fog el. A fehér abroszok otthonos érintése megnyugtató.

Az étlap tételei a stílusváltásnak megfelelően megújultak. Határozott magyar vonal uralkodik, de néhány nemzetközi klasszikus is helyet kapott. A tábla képviseli a napi eklektikát, változó szezonalitást, a séf hangulatát. Aki nem más, mint Lutz Lajos. Pályafutását régóta szemmel tartom, szerettem mindig is a főztjét, mert Lajos nem a szavak embere, hanem az ízeké. Ki, mivel kommunikál. Lajos amúgy, elég csak ránézni a kezére, igen finom ember, és azonnal zavarba jön, ha dicsérik, így hát abba is hagyom.

Klasszikusok kicsit másképp

Beválasztok egy táblás ételt: bárányfilét marinált spárgákkal és zsenge salátalevelekkel. Tavaszi zsibongás jeligére. Minden a helyén van, kizárólag minőségi nyersanyagok alkotják, bár saláta lévén szaftosabb kiszerelésben még jobban szeretném. Az omlós báránykákat persze így is megforgatom a levelek alatt megbúvó dresszingben.

Rátérek az étlap kínálatra. Borjúgulyás kelleti magát, aminek természetesen nem tudok ellenállni. A vajas galuska, és a zsenge borjú kellemes összhangban vannak ugyan, de felidézem Lajos korábbi gulyását, amit csak úgy fél kézről odarittyent, és azon töprengek, mi kötötte így meg a kezét? Mindazonáltal nem kifogásolom, mert értem a borjúhoz illő elegáns visszafogottságot.

Borjúgulyás

Fogas filé, rákpaprikással, krémes túrós tésztával kelti fel az érdeklődésem. Lajos, ha némi változtatási szándékkal nyúl is a klasszikusokhoz, azért két lábbal a földön áll. A magyaros rákpaprikás például egy ilyen szösszenet, és milyen szépen egymásra találnak a vastag, kagylósan omló fogassal. Nem tálaltam volna külön, bármennyire is tetszetős a kis vasedény, amelyben példamutatóan jól készült rákfarkak fürdőznek. A krémes túróval töltött tésztabatyuk kaptak egy serpenyőpírt. Nagyon finomak, de a rákpaprikással tobzódnak csak igazán. A hal korrekt, fehér húsa szomjazza a rákpaprikást, neki is juttatok. A tintahalropogós amolyan korkövető gesztus, nem sok értelme van, de a túrós töltelékkel egyszer csak bensőséges hangot talál.

Fogas filé, rákpaprikással

Krúdynak is tetszene

Leveles tésztában sült kacsacomb almás káposztával. Úgy hangzik, mint egy Krúdy idézet. Vannak mindazonáltal fenntartásaim, de győz a kíváncsiság. A leveles tészta komoly kihívás, nem tekintik annak, pedig amikor bármilyen húskészítménnyel hozzák összefüggésbe, akkor legtöbbször elázik, gumis lesz, élvezhetetlenné válik. Ez itt szépen követi a comb alakját, csak a nyélre nem kerül, hál’ istennek. Vékony a tészta, kifogástalan, ropog, omlik, nem gondoltam volna. A kacsa olvadozik. Etetős fogás, de Lajos nem a cingárok szakácsa, megadja a módját. az alma – káposzta vonal kissé túl van hajtva, mert a zöldalma kockákból talán több van, mint kéne, de hát ez ízlés kérdése, és gondolom a leveles tészta mellett hadd savazzanak, nem árt.

Leveles tésztában sült kacsacomb

Csak azért sem írok a desszertről, legyen titok, meglepetés, de annyit mondhatok, hogy epertorta. A többit önökre bízom.