Nem úgy van az, hogy semmi izgalmas nem születhetett mondjuk a hetvenes években, hiszen kezünkbe akadt Füzy Pálné A vendég száz arca című kötete, amelybe merülve az alábbi kivonatos futammal tértünk vissza.
Ahhoz, hogy a vendég megelégedését kiérdemeljük, mélyen és közelebbről kell megismernünk az egyes típusokat, mert amennyire nem egyforma az alaptermészetük, és nem azonosak az igényeik, éppen úgy nem lehet azonos a velük szemben tanúsított viselkedésünk sem. Ha a vendégnek száz arca van, akkor nekünk százféle módot kell találnunk arra, hogy a legkülönfélébb esetekben is a megfelelő modort, magatartást alkalmazzuk. Ne tévesszük szem elől, hogy a vendég ember, akinek jó vagy rossz napja, öröme vagy bánata van. A megelégedettség érzete relatív fogalom, éppen olyan, mint a boldogság. Ha az ember történetesen vendég valamelyik vendéglátóipari egységben, akkor nekünk dolgozóknak kell kitalálnunk, vajon mit kell tennünk, hogy a személy megelégedését kiérdemeljük. Mert a vendég, ha száz vagy százezer arcban is jelenik meg az üzleteinkben, mindig elvárja, hogy vele szemben a legmegfelelőbb magatartást tanúsítsuk. Angyal vagy fantom ez a százarcú lény? Egyik sem, de bármelyikké válhat, és ez gyakran tőlünk függ. Ez a kis könyv példákon szeretné bemutatni a vendég száz arcát, és azt a módszert, ahogy az adott esetben viselkednie kell a tapasztalt dolgozónak, avagy hogyan kell viselkednie, ha a szakmában akar maradni. Használati utasítást nem mellékelhetünk minden vendéghez, hiszen meglepetések éppúgy előfordulnak, mint a szerencsejátékokban. A nálunk megforduló vendégeket húsz év tapasztalata alapján a következő csoportokba osztom:
- Átlag vendég: szórakozott, figyelmes, udvarias, fiatal, öreg, művelt, műveletlen, vezető állású, beosztott dolgozó, megfontolt, józan, elégedett, elégedetlen.
- Ideális vendég: figyelmes, udvarias, beszédes vagy hallgatag, autós vagy gyalogos, jóindulatú, kedves, öreg vagy fiatal.
- Nehezen kezelhető vendég: kicsinyes, goromba, bizalmatlan, nehézkes, feltűnősködő, hiú, elégedetlen, nőimádó, nőgyűlölő, kötekedő, öreg, teenager, garázda, ittas, prostituált, kerítő, siető.
Ha van rajta sapka
A vendég a vendéglátóipari egységben mindig siet, és szerinte sokkal régebben jött, mint ahogy azt a dolgozó észlelte volna. A vendég órája pontos, tehát ha azt mondja, hogy már fél órája a teremben ül, leghelyesebb szó nélkül tudomásul venni, viszont ha úgy vélné, hogy rosszul járó óránkat dobjuk el, ezt nem szükséges megtenni. A vendég sohasem feledékeny, tehát ha azt állítja, hogy a kávéhoz süteményt kért, majd ha kivitted és egy jaffa szörpöt vagy egy pohár szódát reklamál, ne méltatlankodj – még magadban sem –, nyugodj bele, hogy még három tételt sem tudsz megjegyezni. A vendég mindig érthetően rendel, ha mégsem értenéd, vagy a felfogóképességeddel, vagy a füleddel van baj. A vendég télen nagyon fázós, 30 fokos hőmérsékletű teremben sem szívesen teszi le a kabátját, nyáron viszont még a ventillátor alatt is melege van, és fájlalja, hogy a falakat nem lehet széjjelebb tolni. A vendégnek a kávé nem elég forró, a sör nem elég hideg. A fagylalt nem elég kemény, a piskóta nem elég puha. Az adag lehetett volna nagyobb, a számla pedig kisebb. A vendégnek a zenés hely lármás, ahol nincs zene, ott túlságosan csendes, a tele üzlet zsúfolt, az üresbe nem érdemes beülni, mert unalmas. A vendég soha nem ittas, csak jókedvű, ha már állni sem tud, még jobb kedvű. Az ittas ember hanyag eleganciával öltözködik, nyakkendőjén a csomó lehúzódik a hasáig, az inge kigombolva, nadrágja a hasa alatt egyensúlyoz, elgondolkoztatva a szemlélőt, vajon mi módon sikerült neki félúton megállnia.
Kis tipográfia
A morcos vendég elvből nem köszön, ő ide fogyasztani jött és nem barátkozni. Legszívesebben a rendelését is írásban nyújtaná át, hogy ne kelljen szóba elegyedni a felszolgálókkal sem. A haverkodó vendég előszeretettel tegeződik mindenkivel, már az ajtóból nagy hangon odakiált a dolgozóknak – Szervusztok gyerekek! A haverkodó kiváltságokat vár a barátságosságáért. Az italra ráöntet egy keveset, a fagylaltnál kér még egy gombócot, beüzen a séfnek – aki sohasem látta –, mondjátok meg, hogy a Bélának lesz! Az ilyen vendéget csak kimért udvariassággal lehet féken tartani, leszerelni azonban soha. A szakértő vendég mindenhez ért. Egyszerűen, mindenhez: legyen az szakma, tudomány, politika, sport, az élet bármely területének bármely kérdése. Ő már csak ilyen, ő nem tehet róla, ő így született, ezért a sors a hibás. Az örvendező vendég rendszerint nő. Hangosan lelkendezni, igazán szívből dicsérni csak a nők tudnak. Hagyjuk lelkendezni, túláradó életérzése a többiekre is átragad, így kedvezően befolyásolja a közhangulatot. A politizáló alkatok között vannak kifejezetten reakciósok, akiknek semmi sem jó, ami nálunk az utóbbi 20 évben történt, ilyen esetben ne sajnáljunk néhány percet rászánni arra, hogy megmagyarázzuk, vagy megkérdőjelezzük a kedves vendég állításait.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra