Neverland, szórakozás és gasztronómia

Elég volt pár hónap Kaliforniában, pontosabban San Joséban, hogy Josep Zara gondoljon egy merészet és a budapesti Dohány utcában nyissa meg első Neverland névra hallgató bárját és éttermét, amihez szabadulószoba, VIP klubhelyiség és virtuális játékok is tartoznak. Ez így együtt a Neverland, aminek indulásáról, kezdeti nehézségeiről és fellendülő forgalmáról beszélgettünk Josep Zarával a komplexum tulajdonosával, vezetőjével.

 

Mi volt a nagy ötlet, honnét jött az inspiráció, hogy össze kellene kapcsolni a játékot a vendéglátással?
 
Amikor még csupán tapasztalatokat gyűjtöttem, azt vettem észre, hogy a legtöbb szabaduló szobában nincs vendéglátás, miközben az emberek igénylik, hogy utána egy étel, vagy ital mellett megosszák egymással az élményeiket. Ezért találtam ki, hogy vonjuk egybe a kétféle szolgáltatást.
 
 
Kaliforniában is hasonló területen próbálkozott?
 
San Josében votl az első vállalkozásom, három szabaduló szobánk volt, de nem csináltunk vendéglátást. És már akkor tudtam, hogy Budapesten egy olyan helyet szeretnék létrehozni, ahol a vendéglátással együtt minél több szórakoztatóipari tevékenység is helyet kap a kareokee-tól kezdve a dj-n át, a táncos programokig, de kiváló helyszínt szerettem volna biztosítani csapatépítő tréningeknek, kisebb konferenciáknak és VIP-rendezvényeknek is. Hogy mindez mennyire sikerült? Tartottunk már céges workshopot a Vodafonnak és a csapatépítőkön meg a turistákon kívül szteretnénk megnyerni magunknak hétvégeken a családokat, a családi és baráti rendezvényeket.
 
Ez egy egész napos szolgáltatást jelent, beleértve az éjszakát is?
 
Reggel 9 órakor nyitunk, tökéletes helyszínt biztosítva a reggelizéshez, lehet akár dolgozgatni is kicsit, vagy kávézni, de így megy egész nap, különleges ételek felszolgálásával, ebéddel, vacsorával, egészen az éjjel 2 órai zárásig.
 
 
Ma már több szabaduló szobára épülő hely van a fővárosban. Mennyiben más a Neverland ilyen szempontból?
 
A globális piacon az egyik leginnovatívabb franchise jogot vásároltam meg, egy magyar csapat fejlesztette és ez az első franchise egységük Magyarországon. Fantasztikusan tehetségesek, nagy jövő vár rájuk, nem véletlen, hogy velük akarjuk kiépíteni a hálózatunk további láncszemeit.
 
Milyen szempontok alapján választották ki az italokat és az ételeket, mi illik egy ilyen helyhez valójában?
 
Például az itallapot úgy állítottuk össze, hogy nagyon sok embert megkérdeztünk, milyen italt szeretnének és inkább a prémium irányba mentünk el. Szinte minden italnak ráadásul van egy sztorija, hogy miként kerültek ide. A Bobby’s Gin története, hogy bementem egy nagyon jó koktélbárba, és kértem, hogy csinálják meg nekem a világ legjobb gintonicját. És ilyen finomat még soha az életben nem ittam, el is kértem az összetételét és azóta nálunk is kapható. A VIP klubhelyiségünkben számítunk a törzsvendégekre, az elitből érkező ínyencekre, nekik szánjuk például azt az 1990-es whiskey-t, amiből csak 360 darabot palackoztak és ebből 7 üveg itt van nálunk.
 
 
Úgy tudom, hogy tematikus, műsoros esteket is élvezhet a közönség a Neverland-ben.
 
Teljesen eltérő stílusú estékben gondolkodunk, hogy mindenki megtalálja a számára legjobb élményt. Rendezünk argentin tangó-estet, felidézzük a 80-as évek funky bulijait, de élőzenében lesznek alternatívok és lesz reggeae is. És bármilyen hihetetlennek tűnik, népzenével és néptáncal is meglepjük majd a vendégeinket.
 
Fantasztikus maga a hely is, mennyire volt nehéz a kivitelezés itt a Belvárosban?
 
Megjöttem San Joséból s egy hét múlt csak el, amikor fejben már terveztem a dolgokat és egy hónap múlva belevágtam. Nem volt sem pénz, sem hely, sem üzleti terv. Aztán egy hónap múlva megvolt az ingatlan, pénzt is szereztem és elkészült az üzleti tervünk is. Megvettük az ingatlant, hogy kisebb legyen a kockázata a vállalkozásnak és ne bérelnünk kelljen, leromboltuk az összes falat, házalapig visszamentünk, újracsatornáztuk és ettől kezdve újraépítettünk mindent. Február elején kezdtük el a bontási munkákat, augusztus végére készen lettünk a felújítással és szeptember 14-én nyitottunk.
 
 
Ez a tempó szinte elképzelhetetlen.
 
Naponta 0-24 órában dolgozott ötven ember az építkezésen, 5 építész és látványtervező vett részt a projektben, akik közül kiemelném Gombos Esztert, aki a VIP klubhelyiséget tervezte, de nagyszerű munkát végzett Sztranyák Gergő és Csaba Zita is, a szabaduló szobánál pedig Biczó Levente csinált fantasztikus dolgokat, az Operaházból hozott festőket és a börtön falát velük festette ki a hetvenes évek stílusában.
 
Ha már szórakoztatás és vendéglátás együtt található a Neverlandnél, mit érdemes tudni a konyháról?
 
Szabó Róbet a séfünk, aki előtte a szentendrei Pótkulcsban dolgozott. Nagyon büszkék vagyunk rá és örülünk, hogy velünk van. Egyelőre hálózatfejlesztés miatt ideiglenes étlappal működünk, amin így is egészen különleges és finom ételek találhatók, de nemsokára jövünk az új, végleges étlappal, ami igazi meglepetés lesz. Csak egy apróságot említenék, kínálunk majd egy családi, kézzel írt recept alapján készített katalán édességet.
 
Lehet, hogy az étterméről (is) lesz nevezetes a Neverland?
 
Az utóbbi időben egyre többen jönnek be hozzánk úgy, hogy nem játszanak, csak ebédelnek. Havi 20-25 százalékos növekedésünk van a vendégek számában, ami a személyzetünk szakértelmének és odafigyelésének is köszönhető, elég nagy csapattal dolgozunk, csak a marketing területen hatan segítik a munkánkat. Folyamatosan fejlesztünk és folyamatosan gondolkodunk, hogy miként tudunk jobbak és jobbak lenni.
 
Mi a távlati cél?
 
Sok Neverland a világ számos pontján, még több szórakoztatóipari és vendéglátós szolgáltatással.

Írjon véleményt