Szlovénia egyetlen, Kostanjevica na Krk nevű kis szigetén virágzik az önellátás, a helyi érdekű gazdálkodás. A település kolostora ma már múzeumként üzemel, de több száz éven át töltötte be eredeti funkcióját: a közösség központja volt.
Én kis kertet kerteltem
Kostanjevicán a mai napig úgy élnek az emberek, mintha megállt volna az idő. Ma már az emberek döntő többségének persze van civil foglalkozása, emellett gazdálkodnak. Minden kis házhoz tartozik egy, a családot pont ellátó kert, gazdaság. Ha a ház mellett nincs hely, bérelnek egy területet a közelben. Nem földművesekről van szó, hanem a faluba, a városból visszatelepült fiatalokról, akik úgy döntöttek, közelebb szeretnének kerülni a természethez, az ételhez, amit megesznek. Könyvekből, és az internetről tájékozódnak, hogyan is kell vetni, ültetni, aratni. Többségük, nem a hagyományos, hanem a méltán divatos, és egyre inkább elterjedt permakultúra, a természetes ökológiai folyamatokat figyelembe vevő gazdálkodás, híve. Ezzel a módszerrel kevesebb növényvédőszer és műtrágya felhasználásával termesztenek egészséges zöldségeket és gyümölcsöket. Ráadásul jóval kevesebb munkavégzéssel jár ez a fajta környezettudatos gazdálkodás.
Tudatosan, tisztán, természetesen
A faluba visszatelepült fiatalok egészségesebben élnek, tudják, hogy mit esznek. Több időt töltenek a friss levegőn, gyerekeiket, a következő generációt is arra nevelik, hogy ahelyett, hogy a munka utáni szabad időt a televízió vagy a számítógép előtt fecsérelnék el, hasznosan is eltölthetik. Nem is lepődtünk meg, hogy a faluban egy kis élelmiszerbolton kívül, ahol olyan termékeket kaphatnak a helyiek, amiket nem tudnak maguknak előállítani, nem él meg más üzlet. Összefogással, tudatossággal helyreállítható az ember és a természet viszonya. A már majdnem teljesen elnéptelenedett faluba a fiatalok visszahozták az életet, beindult a turizmus is, köszönhetően a várost körülölelő, nyáron meleg vizű folyónak. A faluban tisztaság van és szelektív hulladékgyűjtés. Amihez csak annyi kellett, hogy néhányan elhatározták, tudni szeretnék, mi az, amit esténként az asztalra tesznek.
Írjon véleményt
Vélemény írásához be kell jelentkezned az oldalra