Valentin Ádám gyerekkora óta otthonosan mozog a konyhában! Pályafutása a Dunakanyar szívében, Kismaroson kezdődött, ahol minden nyáron a szülei éttermében sepregetett és mosogatott. Később a legnagyobb hazai mesterektől tanult, és a legjobb helyeken szerzett tapasztalatot. Bár külföldön is szerencsét próbált, a szíve végül mégis hazahúzta, hogy megnyissa a főváros egyik legszuperebb reggelizőhelyét, a Gentry Coffee & Brunch-ot – Valentin Ádám tulajdonossal beszélgettünk.

Hol indult a nagy Gentry sztori?

Ott, ahol minden jó sztori: a Dunakanyarban. A szüleimnek Kismaroson van étterme, így már egészen fiatalon bekerültem a vendéglátásba. Először csak a nyári szünetben sepregettem, locsoltam a virágokat, aztán pultozás után végül a mosogatóban kötöttem ki.

Mi történt?

Nem volt erősségem a mosolygás, és hatékonyabb is voltam a „feketében”. Elvoltam a kilencven literesek között.

Otthon rendszeresen főztél?

Mai napig imádom édesanyám főztjét, lerágott csont már ez a történet, de tényleg ő inspirált. A szülinapok és ünnepnapok, ahogy régen, mai is a közös főzést jelentik. Mindennek köszönhetően, amikor a pályaválasztásra került sor, úgy döntöttem, hogy szakács-cukrász végzettséget szerzek, így szükségem volt egy jó gyakorlati helyre. Egyik ismerősöm említette, hogy Bicsár Attila neveli ki a legjobb szakácsokat az Alabárdosban. Jelentkeztem hozzájuk tanulónak, behívtak egy próbahétre és katasztrofális teljesítményt nyújtottam.

Bedobtak a mélyvízbe?

Gyakorlatilag még azt is a séf mutatta meg, hogyan kell megfogni a kést. Szerintem nagyon rezgett a léc, de Bicsár Attila valamiért mégis úgy döntött, hogy maradhatok. Szép lassan mindent megtanultam. Ebben az időszakban Vomberg Frigyesnek köszönhetően, segíthettem Széll Tamásnak a felkészülésben a Bocuse d’Or versenyen, utána kimentem egy kicsit Amerikába, aztán újra az Alabárdosban kezdtem dolgozni, akkor már barátom Sajben Csaba vezetésével. Nagyon erős időszak volt, szakmailag nagyon innovatív, de semmi nem tart örökké. Sztázsolni kezdtem, először Japánban, majd Ausztriában a Taubenkobelben és végül Tirolban Simon Taxachernél. Ott tapasztalhattam meg először milyen egy igazán hatékonyan működő, 19 gault millau pontos hely.Miután hazajöttem a St. Andreába jelentkeztem. Azt hittem mindent tudok, de itt rá kellett jönnöm, hogy a munkatempóm semmit nem ér, ez új kihívás volt a számomra. Itt ismertem meg Janit, akivel együtt dolgozunk azóta is a konyhán.

Utána egy időre parkolópályára tetted a szakmát, miért?

Mert nem igazán tudtam, merre tovább. Sok szakácsnak az előrelépés anyagilag vagy szakmailag nem itthon van, de én nem akartam külföldön dolgozni. Végül valami újba szerettem volna kezdeni, elkezdtem a barista képzést. Ekkor merült fel egy saját üzlet ötlete, és végül a családom segítségével megnyitottuk a harminc fős kis éttermet/reggelizőt.

Mi az étterem fő profilja?

Mi reggeliben vagyunk a legerősebbek, és amit tudunk, frissen készítünk. Helyben sütjük a pékárukat, és helyben töltjük a kolbászt is.

Hogy látod, sikerült megvalósítani mindazt, amit elképzeltél?

Fél évvel a nyitás után már néha felmerünk pillantani a vágódeszka mögül, és elégedettek vagyunk azzal, amit látunk. Úgy gondolom, hogyha tovább haladunk ezen az úton, akkor csak rajtunk múlik, meddig jutunk el.