Amikor ehhez a cikkhez hozzákezd az olvasó, akkor Széll Tamás már talán a csicsókát pürésíti, hiszen a magyar csapat a versenysorozat első napján, kedden 10 előtt rajtol el a Bocuse d’Oron. Az ezt megelőző, amolyan nulladik napon a csapatokat technikai eligazítások sora, séfkabát-próba és a látványos piacozás várja. Kétszer harminc perc alatt kell összeválogatniuk az első, illetve a második napra sorsolt csapatoknak minden alapanyagot, amit a verseny napján használni fognak, és talán ez a legfesztelenebb része a három napnak. Jó, nyilván a hagyományosan az eredményhirdetést követő bajnokok reggelije is az, de az már a negyedik nap története, ne szaladjunk ennyire előre.

Innen válogatnak a séfek (Bocuse d’Or 2017, fotó: Nándorfi-Angyal Viktória)

Jókedvű hangolódás

A Hamvas Zoltán, Szabó Kevin, Széll Tamás és Vomberg Frigyes összetételű magyar csapat tagjait bárhol is csíptük el, mindvégig nyugodt, könnyed fesztelenséggel avattak be bennünket a soronkövetkező állomás történéseibe. Merthogy vonulás, az van bőven, a Bocuse d’Or-nak helyet adó, amúgy is grandiózus csarnokból képzeljenek el az olvasók ötöt, amiből az egyik még további 3 részre van osztva. Meg persze versenyből is akad számos, cukrásztól baristáig, szakácstól pékig, teremfőnöktől hentesig váltják egymást a kisebb, nagyobb viadalok, amiből a cukrász (Coup du Monde de la Patisserie) és a séfek viadala a legismertebbek. A legjobb cukrász idén francia lett, megelőzve a japán és a svájci versenyzőt. Csak ha már szóba került, és bár ugyanúgy tomboló teltház drukkolja végig a sütis szekciót is, magyar versenyző híján a mégoly apró kis mozzanatok, mint a séfek kabátpróbája is izgalmasabbnak tűnik az amúgy látványos VB-nél.

Vonulás ából bébe (Bocuse d’Or 2017, fotó: Nándorfi-Angyal Viktória)

Miért pont Lyon?

De kérdezhetnénk azt is, hogy miért pont a franciáknak sikerült az, hogy úgy ahogy van az egész francia gasztronómiát belobbizzák a világörökségek közé. Elég mondjuk 8 perc a Sirhán, ahol mintegy 3000 kiállító (igen, háromezer) kínálja termékeit vagy szolgáltatásait, és megérti az ember. Képzeljünk el valami nagyon jelentéktelennek látszó terméket, legyen mondjuk szalvétagyűrű, vagy székpárna-összekötő kapocs, és egészen biztosan lesz rá vagy 12 különböző kiállító. És mindegyik standjánál elmélyülten zajlik a szakmai diskurzus. És amúgy a városban sétálva minden erről szól, türelmes, hosszú tömött sorokban várnak a látogatók a bejutásra, tolonganak egy-egy bemutatón, nyiltszíni tapssal köszöntik a felbukkanó Bocuse d’Or-versenyzőket, különösen a francia csapat tagjait. Lyon az a hely, ahol a szegénykonyhából építettek világhírt, és meggyőződésünk, hogy a mai napig jót derülnek rajta, hogy az ő egyszerű bouchon-jaikban föltálalt malacfülből miként lett ámulattal kiejtett fine dining fogás máshol.

A mára apja helyét átvevő elnök, Jerome Bocuse és a 2005-ös győztes Serge Vieira a GastroGuide-nak villantott mosollyal (Bocuse d’Or 2017, fotó: Nándorfi-Angyal Viktória)