Nem néztem utána, mi volt azelőtt az az épület, amelyben a Fióka étterem működik, lehetett volna a villamossínváltó épülete, ahol meghúzta magát, vagy a villamos végállomáshoz tartozó melegedő akár. Mindenesetre úgy áll ott a Városmajor utca és a Szilágyi Erzsébet fasor sarkán, mint egy mára feledésbe merült világ üde pavilonja, szinte körbetujázzák a villamosok.

Az első szárnycsapások

Fiókák a fészekben, egy fészekalja, a fészek melege, kóstolgatom, vajon milyen képzetek ébrednek bennem a fióka hallatán, aztán addig fészkelődöm, míg nem krétával írt palatábla kerül az asztalomra egy fürge fiatal hölgy jóvoltából, aki így adja tudtomra, hogy a napi ajánlatokból is választhatok.

Étlapot is nézek mellé. Napfényes terasz is kapcsolódik az épülethez, de én odabent a csirkehálós bortároló szekrényekkel szemben foglalok helyet. A napos csibe is fióka – eszmélek fel, de már nem fontos, kezdem egy céklacarpaccióval, tökmagpesztóval, wasabihabbal. Rákészülök a friss, ropogós céklára, előre érzem a wasabi orrfacsaró zamatát, a tökmagpesztó sűrű, mély töménységét.
Nem kell álmodozni, mert annál nagyobb a csalódás: öreg, íztelen, túlfőtt, vagy sült, de inkább főtt cékla, elfáradt, kifújt, erejét vesztette. A tökmagpesztó nyomokban rajta hellyel-közzel elfogadható, de nem képes felvidítani a szomorú céklát, ami a sóhiánytól is szenved, és a furfangosnak gondolt wasabihab, vagy mousse csak nyomokban tartalmaz wasabit, és ezzel az összes remények kihunynak, hogy egyáltalán létrejöhet valami, ami a jelenlevő összetevők alapján elvárható lenne.

Cékla carpaccio tökmagpesztóval és wasabi habbal
(Fotó: Vajda Pierre)

Közepes! Üljön le!

Sötét árnyalatú, jóízű marhahúslevest kanalazok, nyeles kerámiából. Milyen kár, hogy a dobókocka formára vagdalt sárgarépa mennyisége minden józan megfontolást túlszárnyal, a gyökérzöldség túltengés a korábban megtapasztalt mély ízt is átfesti, már-már annullálja. A húskockák egyenetlenül főttek, némelyik szétszálasodik, forog a szájban, egyik-másik aránylag jól készült, és ezek így váltakoznak folyvást a legnagyobb bánatomra.
Szomorkodok, hogy miközben csupa napfényes, mosolygós jó szándékot érzékelek ezen a helyen, az édes kevés, a konyha nem jó szándékkal van kikövezve, nem elég a fiatalos lendület, kell a szaktudás, a szigorú, hajthatatlan elszántság is. Céklán, levesen nem illene elbotlani.

Marhahúsleves
(Fotó: Vajda Pierre)

Főételben majdnem jó

Sütőtökös ravioli, kókusztejes rukkolával a következő. Megmozgatta a fantáziámat a sütőtök – kókusz párosítás. Tetszetős tányér, kissé túlzsúfolt, de talán megéri. A ravioli áttetsző pillekönnyű tésztája biztató, a sütőtök egyirányú édessége kevésbé, fűszer jelenléte szinte alig érezhető. A kókuszos rukkola mártás izgalmas lehetne, ha kapott volna egy kis chilit, mondjuk, vagy valami kontrasztot a szintén édesbe hajló íze mellé. Így a sütőtökkel redundáns. Pedig még így is ez a legizgalmasabb fogás, amit eddig a Fiókában próbáltam.

Sütőtökös ravioli kókusztejes ruccolával
(Fotó: Vajda Pierre)

Nem állhatom meg, hogy az ajánlatban szereplő brassóit ki ne próbáljam. A zöldborsóhajtás mára olyan lett, mint a Kádárkori gasztróérában a paradicsomcikkely visszahajtott héja: minden ételre, ha illik, ha nem, oda van téve, kvázi a modern kifinomult konyha egyezményes jeleként. Hát jelenthetem, hogy szükségtelen, ha nem muszáj, minek, a borsóhajtással kompatibilis ételekre érdemes, funkcionálisan, hogy úgy mondjam. Van ebben a brassóiban valami, ami azt mutatja, hogy a készítője barátságban van a brassóival, csak még nem ismerik egymást elég jól. A szabályos kockákra vágott burgonyák megpirultak, pörkölődtek, csak aztán keveredtek össze valami beazonosíthatatlan paprikás krumplira hajazó pépes-paprikás ragaccsal. Pedig, ha csak a borjú pecsenyeleve kellően fűszerezve, fokhagymásan lenne az öntet, máris közelebb kerülnénk a brassóihoz. Az érzéketlenül összesarabolt sertésszűz nem pirult, csak szimplán túlkészült, és ezzel befellegzett a brassóinak. Itt is sóhiány van, mint minden kóstolt ételben.

Brassói
(Fotó: Vajda Pierre)

Majd küldök még egy kis péksüteményt is, amelyet egyszer sem ajánlottak fel az egész étkezés során.
11 ezret fizettem egy pohár borral.