Modern külső, megszokott budai báj: Megnyílt a felújított VakVarjú Buda

Vakvarjú Buda

A tavaly április óta tartó felújítás után újra kitárta szárnyait Vendégei előtt 2023. január 30án a VakVarjú Buda. Az étteremcsalád legidősebb fiókáját az alapoktól újították meg, hogy egy modern, játékos, a színekkel és formákkal bátran kísérletező, ám a „budaiság” minden jellemzőjét továbbra is magában foglaló izgalmas és kedves étterem szülessen a helyén.

 

A vadonatúj külsővel megnyílt Érem utcai fészekben az alapzatba a törzsendégek kedves gondolataival, fotóival, és a kisvarjúk rajzaival teli időkapszulát helyeztek el az építkezés alatt a tulajdonosokaz új VakVarjú Buda az ő szeretetükre épült!

Az ünnepélyes megnyitón Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa elmondta, hogy Újbuda és az újbudai VakVarjú törzsvendégeinek szenvedélyes szeretete nagyban megkönnyítette ezt a komoly anyagi ráfordítást igénylő beruházást.

Újbudán nőttem fel és a mai napig ide köt az életem, mégis ennél sokkal többről van szó. Számunkra a vendégeink a legfontosabbak, mindannyiuk törzsvendég nálunk! Mindig azon gondolkodunk, hogy miképpen tudunk nekik örömet okozni. Manapság étterembe járni nem olcsó mulatság, ezért még inkább törekszünk arra, hogy minden egyes nálunk eltöltött pillanat ünnep váljon– fogalmazott Semsei Rudolf.

 

 

Az immár több mint 150 vendég befogadására alkalmas VakVarjú Buda bája és kedvessége, az ételek stílusa és a megszokott árak mit sem változtak, miközben az étterem kívül-belül megújult. A megszokott vendéglős hangulatba egy csipet modern játékosságot kevertek, majd hozzáadtak egy adag napfényt hatalmas üvegfelületeikkel. Az eredmény egy tágas és világos hely, ahol minden sarkon zöldell valami, hogy egy kis természetközeli élményt csempésszenek az étkezések mellé. A kényelmes és bensőséges atmoszféra otthonosságot áraszt magábólmintha csak otthon (l)enne az ember.

A műszaki megújulás sem maradhatott el, a nagy üvegablakokon keresztül a Vendégek bepillanthatnak a konyha szívébe, ahol a legújabb légtechnikai megoldásoknak köszönhetően Urbán Róbert chef és csapata is sokkal komfortosabban dolgozik.

A szeparálható terekkel tökéletes helyet teremtenek a családi ünnepekhez és az üzleti beszélgetéseknek, az étterem különleges tapétával borított falai az egyik szegletben a viktoriánus Angliát, a másikban a ’20-as éveket, a harmadikban a polgári Újbudát idézik. A legfiatalabb kisvarjúkat pedig teljesen új belső játszósarok és hamarosan kültéri játszótér várja hétvégén pótnagyival!

Esténként felcsendülnek az ismerős dallamok a zongorából, a borlapon különleges tételek sorakoznak, az egyedülálló gin-tonic és pálinkaválaszték mellett az étlapon magyar hagyományok találkoznak a nemzetközi ízekkel.

Az ünnepséget az étteremcsalád tulajdonosain kívül megtisztelte részvételével Dr. László Imre Újbuda polgármestere, Hintsch György alpolgármester, Görög András, a körzet önkormányzati képviselője, valamint Simon Károly és Tóth Zoltán, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. részéről.

 

 

Dr. László Imre kiemelte, büszke arra, hogy Újbuda olyan vállalkozásoknak adhat otthont, mint ez az étterem. Elmondta: egy kerület attól lesz igazán otthonos, ha a közszolgálatásokon kívül a kikapcsolódást segítő helyek is elérhetők. Így a helyiek életminősége a felújított VakVarjúnak köszönhetően is tovább emelkedett. Többé, élhetőbbé és szórakoztatóbbá vált a kerület általa.

Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az ételeink ízei különlegesek, mégis könnyen értelmezhetőek legyenek. A közeljövőben még több gasztroprogramot szeretnénk szervezni, hamarosan induló törzskártya-programunkhoz kapcsolódva. És ha már a jó idő is beköszönt, Vendégeink birtokba vehetik a hatalmas teraszt, ahol gondtalanul élvezhetik majd a napsütést, miközben kóstolgatják a remek fogásokat és a gondosan összeválogatott italokat” – mondta Semsei Rudolf.

A megnyitó az étterem ünnepélyes megszentelésével ért véget Szkaliczki Csaba Örs, aBudapest-Szentimrevárosi Szent Imre Plébánia plébánosa részvételével, majd az első Vendégek máris megízlelhették a VakVarjú Buda finomságait.

 

cím: Érem utca 2., Budapest

Facebook: Vakvarjú Buda

Írjon véleményt